2016. 01. 18. - 10:40

Visszatér Amerikába Radics Gigi

Visszatér Amerikába Radics Gigi

A fiatal énekesnő nemrég úgy döntött, hogy újra az Egyesült Államokba utazik, ahol a munka mellett pihenni is szeretne.

Gigi szeretne Amerikában is érvényesülni

Nagyot fordult Radics Gigivel a világ, amikor 2012-ben jelentkezett a Megasztár című tehetségkutatóba, majd meg is nyerte azt. Nem sokkal azután már első klipjével jelentkezett, azóta pedig sorra halmozza a sikereket. Tavaly például Amerikába utazott a nagyobb karrier reményében.

Radics Gigi

Gigi újra Amerikába utazik

A napokban pedig arról számolt be, hogy ismét útnak indul. Gigi családjával együtt Los Angelesbe megy, ahol három hónapot fognak eltölteni. A fiatal énekesnő a Borsnak elárulta, hogy persze a pihenés az elsődleges, de mellette szeretne a nyelvtanulásra koncentrálni. Hozzátette, hogy már egy angol tanfolyamra is beiratkozott. Nemrég pedig megírta az első angol nyelvű dalát, amin a tervek szerint majd kint dolgoznak tovább.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.