2014. 04. 15. - 13:31

VV Zsolt Dorkával vigasztalódik

VV Zsolt Dorkával vigasztalódik

A ValóVilág hatodik szériája igazi szerelmes övezet, hiszen VV Simon már el is jegyezte villabeli kedvesét VV Charlotte-t, és most Zsolt és Dorka szerelme is kiteljesedni látszik.

A ValóVilág hétvégi párbaj vesztesének egyik szeme sírt, míg a másik nevetett, hiszen bár a villába nem térhetett vissza, ismét együtt lehetett szerelmével Dorkával. Dorka és Zsolt a villában töltött napok alatt gabalyodott egymásba és bár sokan a két fiatal együttlétét csupán taktikai fogásnak vélték, most úgy tűnik mindketten nagyon boldogok, hogy újra együtt lehetnek. Hosszú heteket töltöttek egymás nélkül, ezért Zsolt hihetetlenül örült, amikor már a párbaj színpadán a karjába vehette kedvesét. Most mindketten úgy gondolják, hogy együtt folytatják az életüket, jól érzik magukat egymással. A fiatalok nem titkolják, hogy az első éjszakát már együtt töltötték, és ahogy Ők fogalmaznak, nem sokat aludtak.


VV Zsolt és VV Dorka egymással képzelik el a jövőt

Zsolt és Dorka most minden idejüket együtt tölti, próbálják bepótolni az elvesztegetett időt. Dorka sok mindent számon kért a macsó fiún, akinek természetesen mindenre volt egy frappáns válasza. A fiatal lány legjobban azt sérelmezi, hogy az iskola héten Zsolt flörtölni kezdett a nyelvtan tanárnővel, de szerencsére ezt is meg tudták beszélni és nem maradt tüske egyikőjükben sem. Bár tudják, hogy a tapasztalatok szerint a villa szerelmek nem tartanak sokáig, mindketten elszántak és komolyan állnak hozzá a kettejük között kialakult szerelemhez. A szerelmen kívül a villa utáni életüket is komolyan tervezgetik. Dorka a médiában szeretne elhelyezkedni és szeptembertől vissza szeretne ülni az iskola padba. Zsoltnak még nincsenek ennyire konkrét tervei, de már az Ő fejében is megfogalmazódott a gondolta, hogy valamit tanulnia kellene. A média szereplés sem áll messze tőle, de megpróbál megkomolyodni és majd meglátja, hogy mit hoz a jövő.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.