2016. 10. 16. - 15:22

Kate Moss ügynökséget nyitott

Kate Moss ügynökséget nyitott

Elhagyta a céget, ami egykor felkarolta, és saját üzletbe vágott mindenidők egyik legnépszerűbb modellje.

Kétségkívül Kate Moss az egyik legkeresettebb szupermodell, akinek a divatvilág a lába előtt hever. Bár magánélete zűrös és botrányos, karrierje ennek ellenére megállás nélkül ível felfelé. Olyannyira, hogy most saját ügynökséget alapított. Kate úgy döntött, hogy megválik a cégtől, ami 14 évesen felkarolta őt, és vállalkozásba kezdett.

Kate Moss

Divatcéget alapított Kate Moss

Létrehozta a Kate Moss Agency-t, ami csak részben foglalkoztat modelleket, ugyanis más tehetségek is felkarol. Többek között énekeseket, táncosokat és színészeket. Az első modellt már le is szerződtette, aki nem más, mint a 16 éves Elfie Reigate. A fiatal lány a divatheteken debütált és hamarosan a cég új kampányában is szerepelni fog.

Elfie Reigate

A divatheteken debütált Kate első szerződött modellje

Kate egyébként nagyon boldog, hogy sikerült megalapítania cégét és izgatottan várja a fiatal tehetségeket. Elmondása szerint nem a szépséget keresi, hanem az egyedi arcokat és a különlegességet.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.