Megnyílt az első Auchan hipermarket Dubaiban

A megnyitón jelen volt a Dubai World elnöke, Sultan Ahmed bin Sulayem, valamint Cristophe Dubrulle, az Auchan Csoport ügyvezető igazgatója is, aki elmondta: "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy beléphetünk a Közel-Kelet piacára. Egy vibráló közösség ez, ahol rengeteg lehetőség rejlik. Külön köszönet illeti meg a Dubai World-öt az engedélyekért, és a Retailcorp World-öt, hogy segítségünkre van a termékek terjesztésében, valamint a legmagasabb szintű szolgáltatások kialakításában."
Az Auchan a világ egyik vezető élelmiszer kereskedelmi csoportja
"Rengeteget gondolodtunk, mely területeken lenne érdemes bővíteni, valamint hol lenne igazán érdemes összehozni a keresletet a kínálattal. Így született meg a döntés, miszerint Dubai az ideális hely egy sikeres bővítés végrehajtásához. Rendkívüli bizalmat élvez az új lehetőség, hiszünk a potenciális keresletben."
Jelenleg 12 országban működtet üzletet
Az Auchan a régióban egy új etalont képez a hipermarkatek között, eredeti különbségek vélhetők felfedezni a vásárlók tapasztalatában. A céget 1960-ben alapították, jelenleg a világ 13. legnagyobb élelmiszer kereskedelmi csoportja, mely jelenleg 12 országban 1335 üzletet működtet.
Auchan reklám - magyar
Az Auchan-nek nagy tervei vannak a jövőre és a bevásárlóközpontokra nézve. A következő 10 évben 15 hipermarket és 40 szupermarket megynitását tervezi a régióban.
FS - MCOnet