2018. 11. 12. - 10:45

A kevés alvástól vízhiányosak lehetünk

A kevés alvástól vízhiányosak lehetünk

Egy közelmúltbeli tanulmány szerint azok a felnőttek, akik csak 6 órát alszanak éjszakánként -az ajánlott nyolccal szemben -, nagyobb eséllyel lehetnek dehidratáltak.

A kevés alvás kártékony hatásai jól ismertek. A cukorbetegségtől a magas vérnyomáson át a szívbetegségig vagy az Alzheimer-kór kialakulásáig, a nem elegendő pihenést számos egészségügyi probléma jelentkezéséhez kötik.

Egy új tanulmány most azt is kiderítette, hogy a kevés alvás – ami 6 órát vagy ennél kevesebbet jelent – nagyobb eséllyel vezet dehidratációhoz.

Teljesen természetes, hogy az elégtelen alvás után nem érezzük magunkat túl jól. Ám ha keveset alszunk, érdemes több vizet inni, hogy ne tegyük ki magunkat dehidratációnak.

Aki rendszeresen csak hat órát alszik, előbb kiteszi magát a dehidratációnak

Aki rendszeresen csak hat órát alszik, előbb kiteszi magát a dehidratációnak

A tanulmány eredményeit a Sleep szaklapban közölték. Ebben amerikai és kínai felnőttek is részt vettek, mindannyian rendszeresen 6 órákat aludtak.

A tanulmány megállapította, hogy mindez jelentősen koncentráltabb vizelettel járt, de 16-59 százalékkal nagyobb esélyük volt a résztvevőknek arra is, hogy ne legyenek kellően hidratáltak, összehasonlítva őket azokkal, akik 8 órákat aludtak éjszakánként.

Az ok abban keresendő, ahogyan a szervezet hormonális rendszere szabályozza a hidratációt. A vasopressin hormon azért szabadul fel, hogy szabályozza a szervezet hidratáció státuszát. Ezt napközben teszi, de az éjjeli alvás során is – s erre koncentráltak a tanulmány készítői is.

Asher Rosinger vezető szerző szerint ez a hormon gyorsabban és később jelenik meg az alvási ciklus során. Vagyis ha előbb felkelünk, elmulaszthatjuk azt az időközt, melyben a hormon felszabadul – s ez megzavarja a szervezet hidratálódását.

A dehidratáció a szervezet számos rendszerét és funkcióját negatívan érinti – beleértve a hangulatot, fizikai teljesítményt, az észlelést és egyebeket. A hosszútávú vagy krónikus dehidratáció súlyos problémákhoz vezethet, így vesekövek kialakulásához vagy húgyúti fertőzések nagyobb rizikójához.

A dehidratációhoz köthető azonban a depresszió,  a magas vérnyomás, a székrekedés, az uremia és az epekövek is.

Mindez egyszerűen azt jelenti, hogy ha 6 órát alszunk éjjel – de jobban tesszük, ha nyolcat! -, akkor figyeljünk oda az extra vízfogyasztásra. Ellenkező esetben rosszul érezhetjük magunkat és fáradtak is leszünk másnap.

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.