2017. 11. 29. - 00:00

Anya, ha nagy leszek, akkor majd én gondoskodom rólad!

Anya, ha nagy leszek, akkor majd én gondoskodom rólad!

Biztos, hogy ismeritek ezt a mondatot! Kisgyermekként hányan mondtuk ezt az édesanyánknak, és természetesen komolyan is gondoltuk!

Akkor még el sem tudtuk képzelni, hogy a mi erős, fáradhatatlanul szerető édesanyánk egyszer majd idős lesz, esetleg beteg, és tényleg gondoskodásra szorul. Felnőttként be tudjuk tartani az ígéretünket? Úgy tartja a mondás: "Egy anya elbír 10 gyerekkel, de 10 gyerek nem bír el egy anyával." Igaz lenne?

Egy anya mindig a gyermekeit várja, főleg, ha már elhagyták a szülői házat. Várja a telefonhívást, hogy hallja a gyermekei hangját, hogy legalább el tudja képzelni, merre járnak... De mi folyton rohanunk, mentegetőzünk:
„Anya, úgy el voltam havazva, hogy még telefonálni sem volt időm!"
„Anya, most le kell tennem, mert éppen vásárolok, majd visszahívlak!"

Alvás előtt eszünkbe jut: „Nem hívtam vissza anyát”!

Anya szeretlek

Anya szeretlek

De hiszen ez az élet rendje: a gyerekek gyorsan felnőnek, kirepülnek, ha nem így van, akkor az életidegen helyzeteket okoz. Nem ülhetünk anyánk nyakán a végtelenségig. A leválás után új élet kezdődik, férj, feleség, gyerekek, munka, és néha azért pihenni is kell! Jut idő a szülőkre, nagyszülőkre?

Édesanyánk, nagymamánk velünk együtt egyre idősebb lesz, és mi minden látogatásnál észreveszünk majd valamit, amin elgondolkozunk. Mélyebbek lettek a ráncai, nem úgy készíti már a kedvenc ételünket, mint azelőtt, vagy megbotlik a papucsában, ahogy siet, hogy elénk tegye az ételt. Fel vagyunk erre készülve ebben a stresszes hajszában, amibe sodorjuk magunkat? Ahogy múlik az idő, ez csak egyre rosszabb lesz, ő gyengébb lesz, és egyre nagyobb szüksége lesz ránk. Illetve lenne!
Lelketlenség, ha nincs időnk minden héten hazarohanni? Külföldön élünk, és sokba kerül az utazás? Magyarázat persze mindig akad! Hogyan gondoskodjunk a szüleinkről, amikor megbetegednek, miközben mi aktívan dolgozunk, a gyermekeinket neveljünk, és éppen mi is azon igyekezünk, hogy jó anyává, apává váljunk?

Magyarország egy elöregedő társadalom. A magántulajdonban lévő idősotthonok megfizethetetlenek egy átlagembernek. Az állami otthonok lehetnek érzéketlenek, ha van egyáltalán hely, és nem évekig tartó várólistákra kell feliratkoznunk.
De egyébként sem ezt ígértük gyermekként! Nehéz elképzelni, hogy anyánk esetleg ránk lesz utalva, legalább annyira, ahogy mi voltunk őrá csecsemőként. Így ideje időben felkészülnünk erre a segítő felelősségvállalásra is, legyen a szülő "idős" élete a mi felelősségünk!

Egyre nagyobb teret kap hazánkban is, a fejlett európai országokhoz hasonlóan, a házi gondozás. Az házi idős gondozás lehetővé teszi, hogy a magányos idős szülő, saját környezetében, igényeihez mérten, megtartva napi rutinját, emberi, empatikus légkörben élje napjait.
Forduljunk szakemberhez!
Szánjunk időt, minőségi időt idős szüleinkre, mert az időből van a legkevesebb, és mert anya csak egy van!

Kereskedő Emőke

idosgondozas@mconet.hu

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.