2018. 10. 10. - 10:25

Mégsem olyan jó a bor?

Mégsem olyan jó a bor?

Növelheti a korai elhalálozás esélyét a napi egy pohár bor – állapította meg egy tanulmány. Mindez ellentmond annak a korábbi megállapításnak, miszerint ekkora mennyiség még nem árthat.

Naponta egy pohár bor emelheti a korai halál kockázatát, mégpedig 20 százalékkal – erre a megállapításra jutott a Washingtoni Egyetem Egészségügyi Iskolája.

Mindez elég meglepő azok után, hogy többnyire azt hallani: a napi egy pohár bornak számos egészségügyi előnye van. A jelek szerint ez cseppet sem biztos.

A kutatók az Alcoholism: Clinical & Experimental Research szaklapban tették közzé kutatásuk eredményét.

Naponta egy vagy két ital is ártalmas lehet az új tanulmány szerint

Naponta egy vagy két ital is ártalmas lehet az új tanulmány szerint

Több mint 40 ezer embert elemeztek 18 és 85 éves kor között, s kiderült: ha hetente 4 vagy ennél több italt fogyasztottak, az növelte a korai halál kockázatát azokkal szemben, akik 3-at vagy ennél kevesebbet ittak.

Sarah M. Hartz az egyetem pszichiátriai professzor asszisztense elmondta: úgy tűnhet, hogy 1-2 ital naponta nem egy nagy dolog, sőt számos tanulmány szerint még javítja is az egészséget. Ám mostanra kiderült, hogy még a „könnyebb ivók” is ki vannak téve a korai elhalálozás kockázatának.

S míg korábbi tanulmányok a kevés ital fogyasztását a szív- és érrendszer egészségével hozták összefüggésbe, az új kutatás rámutatott, hogy az egyéb kockázatok sajnos meghaladják a potenciálisan jótékony hatást.

A kutatócsoport értékelte a szívbetegségek és a rák rizikóját, s felfedezték: bár egyes esetekben az alkohol csökkenti a szívvel kapcsolatos problémákat, a napi ivás növeli a daganatos betegségek rizikóját és ennek eredményeképpen a haláleseteket.

Sarah M. Hartz kiemelte, hogy ha a hét 4 napján 1-2 italt iszunk, az védeni látszik bennünket a szív-és érrendszeri betegségek ellen, ám ha mindennapi alkoholt iszunk, az megszünteti ezeket az előnyöket. A rák szempontjából az ivás egy az egyben káros.

Az új tanulmány a könnyű ivókra koncentrált, azokra, akik csak 1 vagy 2 italt fogyasztanak el naponta.

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.