2017. 12. 18. - 10:10

Rosszul hat a rendelt étel a gyerekek szívére

Rosszul hat a rendelt étel a gyerekek szívére

Ha a kiskorúak túlságosan sokat esznek házon kívül, főleg gyorséttermi ételt, jó eséllyel növekszik a szívbetegség valószínűsége az esetükben.

Természetes, hogy bizonyos helyzetekben sokkal jobban esik ételt rendelni, mint a készítésével bíbelődni, ám ha étrendünk főként gyorséttermi ételeket tartalmaz, az komoly kockázatot jelent egészségünkre nézve: növeli a gyermekek szívbetegségre és diabéteszre való hajlamát.

Minderre brit kutatók jöttek rá, akik több mint 1900, etnikailag különböző gyermekek étkezési szokásait vizsgálták Angliában, 9 és 10 éves kor között.

A kislányoknak és kisfiúknak gyakori ételek fotóit mutatták, hogy becsüljék meg az adag méretét és felidézzék azokat magukban.

A sok rendelt étel hosszútávon nem tesz jót a gyermekek egészségének

A sok rendelt étel hosszútávon nem tesz jót a gyermekek egészségének

A gyermekek 28 százaléka mondta, hogy legalább heti egyszer fogyaszt házhozszállított vagy rendelt ételt – csaknem felük állította, hogy kevesebb mint hetente egy alkalommal eszik ilyet, s csak kicsit több mint egynegyedük vallotta, hogy soha vagy csupán nagyon ritkán fogyaszt ilyesmit.

Azoknál azonban, akik gyakran ettek rendelt ételt, magasabb testzsírt és koleszterinszintet állapítottak meg, mint azoknál a gyerekeknél, kik szinte sosem fogyasztottak ilyet – mondta el Angela Donin, a londoni St. George Egyetem kutatója.

Ugyanezek a csemeték fogyasztottak nagyobb valószínűséggel túl sok kalóriát és kevesebb vitamint, ásványi anyagot.

A felfedezést az Archives of Disease in Childhood közölte.

A kutatók eredményei azt sugallják, hogy a rendelt ételek fogyasztásának jövőbeni emelkedése – melyben sajnos nagy szerepe van a marketingnek - valószínűleg káros egészségügyi következményekkel jár, s ahogy csak lehet, le kell szorítani azt.

Mivel a felfedezések interjúkon alapulnak, a tanulmány nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést a rendelt ételek fogyasztása és a betegségek között, ám az eredmények szerint a gyermekek, akik gyakran fogyasztanak ilyet, a jövőben nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A magas koleszterint szintet megfigyelték a rendelt ételt sűrűn fogyasztók körében, s ha ezt az étrendet fenntartják, hosszútávon növelik a szívbetegség kockázatát – nagyjából 10 százalékkal – figyelmeztetnek a kutatók.

Kapcsolódó cikk:

 

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.