2017. 02. 20. - 10:20

Szegényt még a krónikus fájdalom is húzza?

Szegényt még a krónikus fájdalom is húzza?

Érdekes megállapításra jutottak amerikai kutatók: felfedezésük szerint azok az emberek, akik rossz anyagi körülmények között élnek, gyakrabban tapasztalnak krónikus fájdalmakat.

A krónikus fájdalom jóval sűrűbben fordul elő a kevésbé iskolázott, alacsony életszínvonalon élőknél, mint azoknál, akiknek nagyobb a jövedelmük – derült ki az idős amerikaiak körében végzett tanulmányból.

A New York állambeli Buffalo Egyetemének szociológiai asszisztens professzora, Hanna Grol-Prokopczyk elmondta: felfedezték, hogy az alacsonyan képzett és kisebb bevétellel rendelkezők nem csupán nagyobb fájdalmakkal küzdenek, hanem komolyabbakkal is.

Amikor azt is megnézték, hogy a fájdalomhoz milyen problémák kapcsolódnak – például akadályozza-e az illető mindennapjait, munkáját, háztartásbeli feladatainak elvégzését -, ugyanez az eredmény jött ki. Vagyis, hogy az iskolázatlanabbak és alacsonyabb jövedelműek tapasztalják ezt a gondot inkább.

A krónikus fájdalommal élőknek állandóan szüksége van gyógyszerre

A krónikus fájdalommal élőknek állandóan szüksége van gyógyszerre

Az elemzés 12 évet ölelt fel, több mint 19 ezer ember részvételével, 51 éves és ennél idősebb korban. A legkisebb képzettségűeket 80 százalékkal nagyobb mértékben érintették a krónikus fájdalmak, mint a magasabb végzettséggel rendelkezőket.
Azok, akik nem fejezték be a középiskolát, 370 százalékkal nagyobb valószínűséggel küzdöttek krónikus panaszokkal, mint diplomás társaik.

A szakember megjegyezte, hogy ha a fájdalmat magát nézzük – legyen az enyhe, közepes vagy súlyos mértékű -, igenis jelentős különbség van a társadalmi-gazdasági csoportok között. Más tanulmányok is ezt mutatták.

„A legsúlyosabb fájdalmat, amely leginkább tartós betegséghez, mozgásképtelenséghez vagy halálhoz kapcsolódik, szintén főleg ez a társadalmi réteg tapasztalja meg” – mondta el Hanna Grol-Prokopczyk.

A kutató hozzátette: további tanulmányok szükségesek még ahhoz, hogy kiderítsék, pontosan miért az alacsonyabb iskolázottságú és jövedelmű időseket érinti ilyen mértékben a krónikus fájdalom. 

A kérdés már csak azért is lényeges, mert az utóbbi időben fokozott nyomás nehezedett az orvosokra: ne írjanak fel opioid, azaz kábító jellegű fájdalomcsillapító szereket a betegeknek. Ám akik állandó fájdalmakra panaszkodnak, nyilvánvalóan nem arra törekszenek, hogy ilyen készítményekhez jussanak – egyszerűen valóban folyamatosan szenvednek.

A Pain szaklapban közzétett tanulmány kiemeli az új kezelésekkel kapcsolatos kutatást.

A krónikus fájdalomra ugyanis nincs igazán jó kezelés – tette hozzá Grol- Prokopczyk, aki szerint valóban fontos lenne az opioidok helyett egyéb megoldást találni.

Kapcsolódó cikk:

Előbb éri el a szívroham a kevésbé képzetteket?

Ne piszkáljuk sokat a fülünket - halláskárosító lehet

B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.