''A natúrpark ízei'' - gasztronómiai fesztivál Írottkő Naturparkban [Étterem - Gasztronómia - Rendezvény - Fesztivál]
![''A natúrpark ízei'' - gasztronómiai fesztivál Írottkő Naturparkban [Étterem - Gasztronómia - Rendezvény - Fesztivál]](/images/2008/10/22/or_gesztenye_333_2008102294026_864.jpg)
Az immár ötödik alkalommal megrendezendő Natúrpark ízei - gasztronómiai fesztivál célja, hogy a natúrpark települései, a településeken élő kézművesek (fafaragók, méhészek, mézes kalácsosok, fazekasok), őstermelők, borászok termékeiket, a jellegzetes helyi ízeket a nagyközönség számára is bemutassák.
A fesztivál helyszíne a Jurisics-vár udvara, ahol a résztvevők egy-egy asztalnál árulják portékájukat, illetve számos kézműves be is mutatja, miként készíti termékeit, melyeket aztán az érdeklődők hazavihetnek.
Itt kapnak helyet a kőszegi boros gazdák, akik szőlővel, musttal és borral kínálják a látogatót. Az udvaron felállított színpadon helyi és a natúrpark településeinek művészeti csoportjai, néptáncosok, kórusok, zenészek lépnek fel. Ebben az évben az ÍROTT-KŐ EREJE LEADER térség is megjelenik a fesztiválon, hiszen a 18 LEADER település bővelkedik sajátságos gasztronómiában, kultúrában. Az elővárban kürtöskalács, sült gesztenye és sült malac illata csalogatja beljebb a látogatókat, a horvát és német nemzetiségiek jellegzetes népi ételeikkel (csevapcsicsa), vagy süteményeikkel (cigenudli) várják az érdeklődőket.
Állandó meghívott vendég az osztrák Naturpark Geschriebenstein, akik a határmenti terület ízeit hozzák el Rohoncról, Markt Neuhodisból és Lékáról a kőszegi várba.
További információ: koszeg.hu - Étterem Online - Rendezvény Online
Étterem Online kulcsszavai:
étterem, vendéglátás, rendezvény, esküvő, étterme, csárda, ételek, gasztronómia, pizzéria, ételrendelés, ételszállítás, gyorsétterem, cukrászda, kávézó, teázó, borfesztivál, gasztronómiai fesztivál, gasztronómiai rendezvény, szakács, mesterszakács, restaurant, büfé

Küldjön képeslapot ismerősének!
Étterem – gasztronómia linkajánló
Rendezvény online webcím és linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu