2007. 10. 25. - 15:48
Magyar csárdák kulturális és gasztronómiai út - Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum - Étterem-Gasztronómia
Étterem-Gasztronómia - „Magyar csárdák kulturális és gasztronómiai út” program a Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum ajánlásával
Program témája:
A program lehetőséget nyújt a XVIII-XIX. századi falusi vendéglátás rejtelmeibe való betekintésbe.
A láncszerűen egymáshoz kapcsolódó csárdaprojektek az ország tájcsárdáinak színes választékát nyújtják a falusi romantika iránt érdeklődő bel- és külföldi vendégeknek.
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
A program résztvevői:
a.) Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum - képviselő Tímár András (06/30/9034076)
b.) Hortobágyi Csárda - képviselő Gencsi Zoltán (06/52/589112)
c.) Tanya Csárda Lajosmizse - képviselő Garaci János (06/30/9687652)
d.) Halászcsárda Szeged - képviselő Frank Sándor (06/30/9380038)
e.) Puszta Csárda Szeghalom - képviselő Z. Nagy Tibor (06/30/9434187)
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
Turisztikai kiajánló
1. A projekt témája:
A kondorosi csárda és hozzá tartozó Csárda Múzeum gasztronómiai, szabadidős és muzeológiai programjának ismertetése.
2. A projektgazda adatai:
Tímár András üzemeltető
Elérhtőségek:
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Bajcsi út 27.
Tel: 06/30/9034076
E-mail: korpavilonbt@globonet.hu; info@kondorosicsarda.hu
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
Cím: 5553 Kondoros, Hősök útja 23.
Elérhetőségek:
Tel: 06/66388910
Weblap: www.kondorosicsarda.hu
3. A projekt célja:
Az Alföld jellegzetes intézményei voltak a csárdák, melyek a XVIII-XIX. század vendéglátó hagyományait alakították ki. Ezen hagyományok megismertetése a szervezett turisztikai csoportok számára. A magyarországi csárdák hálózatának kialakítása (csárdalánc program), úgynevezett „csárda kulturális utak” szervezése.
4. A magyarországi csárdák történeti előzményei:
A magyar csárdák története
A csárdák külterületen, forgalmas közlekedési, állathajtó utak mentén, azok csomópontjában épült kocsmák, vendégfogadók voltak. Létrejöttük oka a török hódoltság alatt elpusztult falvak helyén kialakult nagy pusztás területekre tehető. A korabeli lovas közlekedés, pihenőpontjai, valamint a lábon szállított tőke gulyák itató és pihenő helyei voltak a kezdetben szegényes putriszerű nádtetős sárépületek. A legtöbb csárda az Alföldön a XVIII. században épült. A fontos utak mentén 20-40 kilométer távolságra csárdák láncolata alakult ki. A csárdák építtetői a terület földesurai vagy a közeli települések falusi elöljárói voltak.
A csárdákat üzemeltetésre bérlőknek adták ki, olyan megkötésekkel, hogy csak a terület földesura vagy a bérbeadó település tanácsának az italát mérhették ki.
A csárdaépülethez tartozott egy nagy méretű kocsiállás, illetve a gulyák itatására alkalmas kút itatóvályúkkal. A csárdákat biztonsági szempontból magas kőfallal vették körül már a XIX. század elején. A csárdához tartozott a csárdaföldnek nevezett szántó valamint jókora legelőterület. Ezen a legelőn legeltették és pihentették meg jószágaikat a vásárra igyekvő hajcsárok. Természetesen csak a kifizetett fűbér fejében.
A forgalmasabb útcsomópontokon erős építésű barokk vagy klasszicista építészeti stílusjegyeket magán viselő alápincézett, többhelyiséges, vendégszobás, boltíves tornácos impozáns épületek álltak.
A csárdák a korabeli feketekereskedelem csomópontjai is voltak. A betyárok, tolvajok itt adták-vették a szerzett jószágot, melyet sokszor maga a csárdás szervezett. A rideg gulyákat legeltető különféle pásztorok is betértek néhanap az útjukba, eső csárdákba, ahol a rideg, szótlan emberek duhaj mulatással töltötték el a napot. Az erős pálinka és a tüzes bor gyakran összeugrasztotta a pusztai embereket s ilyenkor a csárdás a lehető leggyorsabban, helyezte biztonságba a törékeny edényeket a kármentőbe.
A XIX. század első felében megélénkült betyárvilág központjai is a pusztai csárdák voltak.
A betyártörténetek is állandóan emlegetik a csárdákat, főleg a magánosan álló, nem a faluban levő csárdákat. Vajon miért teszik a balladák Vidrócki bukását is a csárdába, holott nem ott történt a halála. Bogár Imrét is a csárdában fogták el az ének szövege szerint, pedig egy tanyán alva fogta el két csendbiztos. Minden nagy kalandot oda helyez a nép képzelete. Mert igen sokszor volt búvóhelyük a csárda, vagy pillanatnyi pihenőhelyük, még többször mulatozásaik színhelye. Nem véletlen, hogy amikor üldözésüket rendszeressé akarják tenni, 1852-ben csak a három dél-alföldi megyében, Békésben, Csongrádban és Csanádban 36 csárda lerombolását határozzák el a hatóságok annak ellenére, hogy a földesurak tiltakoztak ellene, mert a kocsmabérlet nagy jövedelmet jelentett számukra. Sok csárda megyehatáron volt felépítve, ami a vármegyei önkormányzat szigorú betartása idején – amikor egyik megye pandúrjainak nem volt szabad átmenni a másikba – egyenesen a betyárok könnyű szökésére volt kitalálva.
A csárda épülete ivóból, szabadkéményes konyhából, csárdáslakból, kamrából esetleg egy vagy két vendégszobából állott az úri utasok elhelyezésére. A szegény vándorok sok esetben csak a csárda falának dőlve pihenték ki az utazás fáradalmait. A csárdák alatt minden esetben kisebb nagyobb pincét építettek. A legendák gyakran emlegetik a szövevényes alagutakat, melyeken menekültek a zsiványok a zsandárok elől.
„Lebocsátva látom a kútgémet,
Elment már a csárdából a német,
Csaplárosné nyissa ki az ajtót,
Kilenc jerkét hajtottam, meg tokjót.”
(Hortobágy népdal)
A kútgémmel való jelzés az Alföld sík területén általános volt, hiszen a messzire ellátszó felhúzott kútgémmel üzentek a tanyákból a közeli földeken dolgozóknak, vagy a tanyai táncmulatság, a cuháré helyét is a felhúzott színes ronggyal díszített kútgém jelezte.
Kútgém feleresztésével jelezték a látótávolságra legeltető pásztoroknak a delelés, az itatás és az étkezés idejét. Kikapós menyecskék szintén a kútgémmel jelezték, hogy otthon vagy távol van a gazda. A csárdákban a kútgém feleresztésével jelezték a betyároknak, hogy ott most zsandárok tanyáznak.
Pusztai csárdák cégére az épület végén, a padláslyukon kidugott rúdon függött. Hosszú nyakú üveg, maréknyi fenyőforgács és egy-két színes szalag volt rajta leggyakrabban. A borosüveg azt hirdeti, hogy itt bort mérnek, a fenyőfa forgács, pedig azt, hogy itt ennivaló is kapható.
A szalagok száma azt adta hírül, hány csaplárosnő van a csárdában.
A csárdák a pusztai területek jellegzetes vendéglátó helyei voltak. Nem túl gazdag ételválasztékkal, de annál kiadósabb és ízletes, pikáns étkekkel fogadták a betérő vendéget. Az ital kínálatukra is az egyszerűség volt a jellemző. Bort, vöröset és fehéret mértek, tömény italuk a gyümölcsökből főzött pálinka volt.
A korabeli csárdák központi helyisége az ivó. A kemencével fűtött általában deszkapadlós helyiség egyik sarkában állt a lécekből összerótt kármentő, ahonnan a csárdás mérte az italt. Az ivóban lócák és kecskelábú durva pallóasztalok álltak. Néhány megmaradt eredeti asztal tetején ma is jól láthatók a beléjük vágott fokosok nyomai (Meggyes csárda-Hortobágy).
A korabeli italmérő edények, cseréppoharak, pálinkás és boros üvegek és kancsók formáját és típusait jól mutatják a XIX. századi rajzok és metszetek.
A csárdák konyhája hasonlított a parasztkonyhákra csak méreteiben volt eltérő. A konyhák szabadkéményesek voltak, ahonnan fűtötték az ivó kemencéjét. A főzésre, sütésre a sárból készült berakott tűzhelyek vagy tüzelőpadkák szolgáltak. A szabadkémény alatt gyakran nagy bográcsokban főzték a gulyáslevest, vagy sűrű lére főzött birkapörköltet.
A csárdák egészen a vasútvonalak megépítéséig töretlenül működtek. De az elkerülő közlekedő forgalom miatt hamarosan kiürültek ezek a kortörténeti szempontból is jelentős építmények. Sajnos sokat lebontottak vagy az elhagyatottságuk miatt pusztultak el. Ahol a közlekedési utak tovább működtek ott tovább éltek a csárdák. A régi épületeket átalakították vagy teljesen újjáépítették; ezekből találhatunk még néhányat országunkban. Kevés maradt meg eredeti pompájában (Hortobágyi csárda, Kondorosi csárda) amely műemléknek nyilvánítva, csárdaként működik tovább.
A magyarországi csárdák sajátos hangulatukkal, a magyar falusi vendéglátó hagyományokra épült szolgáltatásaikkal jellegzetes színfoltjai a magyar gasztronómiának és a vidéki vendéglátásnak.
Az egyre erősödő érdeklődést mutató bel- és külföldi turizmusban meghatározó tényezővé válnak. Nemcsak ízletes, magyaros ételeikkel és a puszta romantika hangulatával, hanem az egyre szaporodó programjaikkal is csalogatják vendégeiket. A szervezett pásztor bemutatók, lovas programok, hintós kirándulások vagy falusi lakodalmas mulatságok maradandó élményekkel gazdagítják a falusi romantikát kedvelő vendégeket.
5. Kondorosi csárda és Csárda Múzeum:
A Kondorosi csárdát 1750 körül építették vályogból, nádtetővel. Első írásos nyoma 1782-ben szerepel egy katonai térképen. 8 út találkozásánál: Szarvas, Endrőd, Mezőberény, Békés, Csaba-Gyula, Arad, Orosháza, Szentes. A hagyomány szerint 1783 körül a gyomaiak ezt az első csárdát felgyújtották. A csárda szerepe felértékelődött az 1784-ben alapított Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménesbirtok kondoros pusztai legelőbérleteivel.
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
A mai épület talán 1780-90. között épülhetett uradalmi mérnöki tervek alapján, barokk stílusban, a mezőhegyesi kaszárnyák arányait követve. Az építtető Wenncheim György vagy József földbirtokos volt.
Más források szerint 1828-ban épült a régi fogadó helyén téglafallal, csárdakúttal, istállókkal, állással, magas téglafallal körülvéve. Titkos rejtekhelyeket, pincéből kijárati alagutakat, kéményében menekülési utat kialakítva. Az építő a szegedi Berdán Antal, aki ebben az időben a Bolza majorban épített házat és két istállót a Geist birtokon.
Az első bérlője a csárdának Szarvas volt (400 ft-ért), aki tovább adta Vostyiár Mátyás bérlőnek (500 ft-ért). Csárda mellett állhatott a csárdás háza is. 1853-ban Bagi Pál háza népéről tudósítanak (11 fő) Az 1800-as évek elején a csárdában gyakran megfordultak a betyár bandák. A bús betyár Csongrádi Pista, 1810 körül Rózsa Sándor és bandája, valamint Kanalas Menyhárt betyárvezér is.
Bach-korszakban a csárdát le akarták bontani, de a nagy tiltakozások miatt inkább zsandárlaktanyát emeltek a csárdával szemben.
Csökken a csárda jelentősége az Arad-Békéscsaba vasútvonal megépítésével.
A Dél-alföld csárdái közül a kondorosi volt a legnagyobb, 1853-ban személyzete 7 férfi és 4 nő.
A csárdát 1914-ben átalakították:
-a téglakerítést lebontották
- az istállóból lakások lettek
- a 6 oszlopon álló kocsiállást lebontották
- a nyitott állás lebontották
- a tornácot befalazták
- a keleti részen kerthelyiséget alakítottak ki
- az utcai frontra új épületszárnyat építettek
- az ivóban és más helyiségekben a famennyezetet levakolták
- a régi ivót konyhává alakították, a többi helyiségből raktárt, irodát
- a régi konyha feletti füstölőben meghagyták a régi padot és asztalt
A II. vh. után a csárda raktár, majd pártházként üzemelt. 1955-ben a Kondorosi Földműves Szövetkezet tulajdona és újra csárdaként működik. 1969-ben az ÁFÉSZ tulajdonába került, a pincéjében borozót alakítottak ki.
A régi csárda építészeti emlékei annyira el voltak takarva, hogy nem került sor a műemléki védettségre. 1970-ben a Kondorosi Csárda Éttermet felújították egy részét hagyományos bútorokkal, rendezték be.1983-ban nagyszabású felújítás kezdődött, melynek eredménye, hogy 1984-ben műemlékké nyilvánítják (MJ 9655 csárda, magtár).
A létesítmény újabb részében hangulatos étterem üzemel, míg a műemléki védettség alatt álló öreg épület csárdatörténeti kiállítóhely. A csárda múzeum a XVIII-XIX. század pusztai vendégfogadójába hívja időutazásra vendégeit. A búbos kemencés ivó, a szabadkéményes, füstölős konyha, valamint a berendezett vendégszobák bemutatják a kor fogadóinak hangulatát.
A csárdához kötődik Rózsa Sándor legendája, aki gyakran nyert menedéket e falak között.
Rózsa Sándor (Szeged, 1813–Szamosújvár, 1878): alföldi betyár. A rabló életet fiatal korában kezdte. Alig 23 évesen egy nem bizonyított váddal került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett és a véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. 1848-ban a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz, de a Délvidéken harcoló szabadcsapatát fegyelmezetlenség miatt hamarosan feloszlatták. A forradalom leverése után folytatta bujkáló, rabló életmódját. 1856-ban ismét elfogták, életfogytiglani fegyházra ítélték, de 1867-ben kegyelmet kapott. Mivel korábbi életmódját újra folytatta, újra hajtóvadászat indult ellene, elfogták és 1878-ban halt meg a szamosújvári fegyházban.
Már életében legendás mondai alakká nőtt. Egy pandúrszázados kém jelentése is idealizált hőssé avatja. Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják; így pl. Fekete Miklós: Híres alföldi betyár Rózsa Sándor viselt dolgai (Pest, 1859); Rózsa Sándor élete és borzalmas rablásai c. ponyva (Pest, 1871); R. L.: Rózsa Sándor a híres alföldi haramiavezér Élete és vakmerő kalandjai (Bp., é. n.). – Irodalmi igényű feldolgozások (Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) mindegyike felhasználja a szájhagyományban és a ponyvákról ismert kalandokat. Híre oly messzire jutott, hogy német ponyván is megjelent: „R. S. ’s, der Rauberköniges von Ungarn (Glück und Ende, 1868); R. S. – Schilderung seines Lebens und verbrecherischen Wirkens und Treibens von der Wiege bis in sein Greisenalter (Volksbuch, Wien, 1868), – amelyek a német rablóregények mintájára készültek. Rózsa Sándor alakjához kötődnek más betyárok által elkövetett tettek is. Rózsa Sándor népballadai hősként való megjelenése másodlagos. Századunkban a legkülönbözőbb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan Rózsa Sándor kalandjával azonosítani. A legközismertebb „Bakony erdő gyászban van, Rózsa Sándor halva van…” kezdetű, amelyet korábban különböző betyárok nevével énekeltek. Közönséges kocsmai verekedés áldozatáról szól. A D-Alföldön, elsősorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladaköltészet.
A hetyke, magabiztos hangulatot tükröző betyárballadát az ő nevével adják elő:
„Aki betyár akar lenni,
Nem kell annak megijedni…”
Vitézi katonaéletet megszólaltató, lelkesítő hangú katonaballada egy-egy változatában ugyancsak ő szerepel:
„Ruzsa Sándor beállott katonának
Jaj, de szépen fölőtözött huszárnak…”
Más alkotások a betyárbujdosásra utaló epizódnál említik Rózsa Sándort:
„Ruzsa Sándor nem katonának való
Gyenge testyit feltöri a szilaj ló,
Dupla fényes fegyver kiláccik a subából
Ruzsa Sándor nem fil harminc zsandártól…”
A jellegzetes mászókéményen keresztül le lehet jutni a pincébe, melyből régen oldaljáratok vezettek a szabadba. Az eredeti oldaljáratok meglétét bizonyítják a különféle beomlások a csárda körül, melyeket sajnos abban az időben nem tártak fel, hanem eltömtek.
6. A kondorosi csárda és múzeum sajátos turisztikai lehetőségei és egyedi programajánlatai:
a.) A létesítmény turisztikai lehetőségei, sajátosságai:
-A kondorosi csárda múzeum jelentőségét növeli, hogy a hortobágyi Meggyes csárda múzeum mellett szinte egyedül áll az országban.
-A legendás betyárcsárda élénken él még a köztudatban, mely növeli turisztikai jelentőségét.
- Az ide látogató vendégeket az ízletes, magyaros ételeken és a múzeumi látnivalókon kívül lovas programokkal, betyár bemutatókkal, sétakocsikázással fogadják.
-Az évente augusztus 19-20-án megrendezendő betyárnapok helyszíne is a csárda, illetve az előtte lévő füves terület.
- A múzeumi ivó (terem) ideális helyszíne konferenciáknak, tudományos tanácskozásoknak, céges rendezvényeknek.
-Igény szerint falusi lakodalmak és disznótorok színhelye a patinás csárda.
- Ételkínálatában fontos helyet foglalnak el a tájra jellemző ételek, mint pl. a szürkemarhából és mangalicából készült levesek, pörköltek és sültek.
- Kemencében sült kelt tésztái közül kiemelkedik a kapusznyika néven ismert káposztás lepény, mely a Békés megyei szlovák (tót) nemzetiség egyik jellemző étke.
b.) Egyedi programajánlata:
- Időutazás Rózsa Sándor korába c. program
- A XIX. századi ivó pusztai mulatságai (a személyzet korhű ruhában és eszközökkel és berendezési tárgyakkal, csárda zenészekkel szervezett mulatozás)
- A tájra jellemző gasztronómiai bemutatók és gyakorlati foglalkozások (kelt tészta készítés, kemencés ételek főzésési módjainak gyakorlati bemutatója) a csárda kemencéjében való sütés
Összeállította:
Tímár András szakácsmester-csárda üzemeltető
Szonda István néprajzkutató
Szólj hozzá a fórumon!: Magyar csárdák kulturális és gasztronómiai út - Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum - Étterem-Gasztronómia
További étterem – gasztronómia ajánlatok: etterem.mconet.biz
Étterem – gasztronómia linkajánló: etteremlink.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
A program lehetőséget nyújt a XVIII-XIX. századi falusi vendéglátás rejtelmeibe való betekintésbe.
A láncszerűen egymáshoz kapcsolódó csárdaprojektek az ország tájcsárdáinak színes választékát nyújtják a falusi romantika iránt érdeklődő bel- és külföldi vendégeknek.
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
A program résztvevői:
a.) Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum - képviselő Tímár András (06/30/9034076)
b.) Hortobágyi Csárda - képviselő Gencsi Zoltán (06/52/589112)
c.) Tanya Csárda Lajosmizse - képviselő Garaci János (06/30/9687652)
d.) Halászcsárda Szeged - képviselő Frank Sándor (06/30/9380038)
e.) Puszta Csárda Szeghalom - képviselő Z. Nagy Tibor (06/30/9434187)
Turisztikai kiajánló
1. A projekt témája:
A kondorosi csárda és hozzá tartozó Csárda Múzeum gasztronómiai, szabadidős és muzeológiai programjának ismertetése.
2. A projektgazda adatai:
Tímár András üzemeltető
Elérhtőségek:
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Bajcsi út 27.
Tel: 06/30/9034076
E-mail: korpavilonbt@globonet.hu; info@kondorosicsarda.hu
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
Cím: 5553 Kondoros, Hősök útja 23.
Elérhetőségek:
Tel: 06/66388910
Weblap: www.kondorosicsarda.hu
3. A projekt célja:
Az Alföld jellegzetes intézményei voltak a csárdák, melyek a XVIII-XIX. század vendéglátó hagyományait alakították ki. Ezen hagyományok megismertetése a szervezett turisztikai csoportok számára. A magyarországi csárdák hálózatának kialakítása (csárdalánc program), úgynevezett „csárda kulturális utak” szervezése.
4. A magyarországi csárdák történeti előzményei:
A magyar csárdák története
A csárdák külterületen, forgalmas közlekedési, állathajtó utak mentén, azok csomópontjában épült kocsmák, vendégfogadók voltak. Létrejöttük oka a török hódoltság alatt elpusztult falvak helyén kialakult nagy pusztás területekre tehető. A korabeli lovas közlekedés, pihenőpontjai, valamint a lábon szállított tőke gulyák itató és pihenő helyei voltak a kezdetben szegényes putriszerű nádtetős sárépületek. A legtöbb csárda az Alföldön a XVIII. században épült. A fontos utak mentén 20-40 kilométer távolságra csárdák láncolata alakult ki. A csárdák építtetői a terület földesurai vagy a közeli települések falusi elöljárói voltak.
A csárdákat üzemeltetésre bérlőknek adták ki, olyan megkötésekkel, hogy csak a terület földesura vagy a bérbeadó település tanácsának az italát mérhették ki.
A csárdaépülethez tartozott egy nagy méretű kocsiállás, illetve a gulyák itatására alkalmas kút itatóvályúkkal. A csárdákat biztonsági szempontból magas kőfallal vették körül már a XIX. század elején. A csárdához tartozott a csárdaföldnek nevezett szántó valamint jókora legelőterület. Ezen a legelőn legeltették és pihentették meg jószágaikat a vásárra igyekvő hajcsárok. Természetesen csak a kifizetett fűbér fejében.
A forgalmasabb útcsomópontokon erős építésű barokk vagy klasszicista építészeti stílusjegyeket magán viselő alápincézett, többhelyiséges, vendégszobás, boltíves tornácos impozáns épületek álltak.
A csárdák a korabeli feketekereskedelem csomópontjai is voltak. A betyárok, tolvajok itt adták-vették a szerzett jószágot, melyet sokszor maga a csárdás szervezett. A rideg gulyákat legeltető különféle pásztorok is betértek néhanap az útjukba, eső csárdákba, ahol a rideg, szótlan emberek duhaj mulatással töltötték el a napot. Az erős pálinka és a tüzes bor gyakran összeugrasztotta a pusztai embereket s ilyenkor a csárdás a lehető leggyorsabban, helyezte biztonságba a törékeny edényeket a kármentőbe.
A XIX. század első felében megélénkült betyárvilág központjai is a pusztai csárdák voltak.
A betyártörténetek is állandóan emlegetik a csárdákat, főleg a magánosan álló, nem a faluban levő csárdákat. Vajon miért teszik a balladák Vidrócki bukását is a csárdába, holott nem ott történt a halála. Bogár Imrét is a csárdában fogták el az ének szövege szerint, pedig egy tanyán alva fogta el két csendbiztos. Minden nagy kalandot oda helyez a nép képzelete. Mert igen sokszor volt búvóhelyük a csárda, vagy pillanatnyi pihenőhelyük, még többször mulatozásaik színhelye. Nem véletlen, hogy amikor üldözésüket rendszeressé akarják tenni, 1852-ben csak a három dél-alföldi megyében, Békésben, Csongrádban és Csanádban 36 csárda lerombolását határozzák el a hatóságok annak ellenére, hogy a földesurak tiltakoztak ellene, mert a kocsmabérlet nagy jövedelmet jelentett számukra. Sok csárda megyehatáron volt felépítve, ami a vármegyei önkormányzat szigorú betartása idején – amikor egyik megye pandúrjainak nem volt szabad átmenni a másikba – egyenesen a betyárok könnyű szökésére volt kitalálva.
A csárda épülete ivóból, szabadkéményes konyhából, csárdáslakból, kamrából esetleg egy vagy két vendégszobából állott az úri utasok elhelyezésére. A szegény vándorok sok esetben csak a csárda falának dőlve pihenték ki az utazás fáradalmait. A csárdák alatt minden esetben kisebb nagyobb pincét építettek. A legendák gyakran emlegetik a szövevényes alagutakat, melyeken menekültek a zsiványok a zsandárok elől.
„Lebocsátva látom a kútgémet,
Elment már a csárdából a német,
Csaplárosné nyissa ki az ajtót,
Kilenc jerkét hajtottam, meg tokjót.”
(Hortobágy népdal)
A kútgémmel való jelzés az Alföld sík területén általános volt, hiszen a messzire ellátszó felhúzott kútgémmel üzentek a tanyákból a közeli földeken dolgozóknak, vagy a tanyai táncmulatság, a cuháré helyét is a felhúzott színes ronggyal díszített kútgém jelezte.
Kútgém feleresztésével jelezték a látótávolságra legeltető pásztoroknak a delelés, az itatás és az étkezés idejét. Kikapós menyecskék szintén a kútgémmel jelezték, hogy otthon vagy távol van a gazda. A csárdákban a kútgém feleresztésével jelezték a betyároknak, hogy ott most zsandárok tanyáznak.
Pusztai csárdák cégére az épület végén, a padláslyukon kidugott rúdon függött. Hosszú nyakú üveg, maréknyi fenyőforgács és egy-két színes szalag volt rajta leggyakrabban. A borosüveg azt hirdeti, hogy itt bort mérnek, a fenyőfa forgács, pedig azt, hogy itt ennivaló is kapható.
A szalagok száma azt adta hírül, hány csaplárosnő van a csárdában.
A csárdák a pusztai területek jellegzetes vendéglátó helyei voltak. Nem túl gazdag ételválasztékkal, de annál kiadósabb és ízletes, pikáns étkekkel fogadták a betérő vendéget. Az ital kínálatukra is az egyszerűség volt a jellemző. Bort, vöröset és fehéret mértek, tömény italuk a gyümölcsökből főzött pálinka volt.
A korabeli csárdák központi helyisége az ivó. A kemencével fűtött általában deszkapadlós helyiség egyik sarkában állt a lécekből összerótt kármentő, ahonnan a csárdás mérte az italt. Az ivóban lócák és kecskelábú durva pallóasztalok álltak. Néhány megmaradt eredeti asztal tetején ma is jól láthatók a beléjük vágott fokosok nyomai (Meggyes csárda-Hortobágy).
A korabeli italmérő edények, cseréppoharak, pálinkás és boros üvegek és kancsók formáját és típusait jól mutatják a XIX. századi rajzok és metszetek.
A csárdák konyhája hasonlított a parasztkonyhákra csak méreteiben volt eltérő. A konyhák szabadkéményesek voltak, ahonnan fűtötték az ivó kemencéjét. A főzésre, sütésre a sárból készült berakott tűzhelyek vagy tüzelőpadkák szolgáltak. A szabadkémény alatt gyakran nagy bográcsokban főzték a gulyáslevest, vagy sűrű lére főzött birkapörköltet.
A csárdák egészen a vasútvonalak megépítéséig töretlenül működtek. De az elkerülő közlekedő forgalom miatt hamarosan kiürültek ezek a kortörténeti szempontból is jelentős építmények. Sajnos sokat lebontottak vagy az elhagyatottságuk miatt pusztultak el. Ahol a közlekedési utak tovább működtek ott tovább éltek a csárdák. A régi épületeket átalakították vagy teljesen újjáépítették; ezekből találhatunk még néhányat országunkban. Kevés maradt meg eredeti pompájában (Hortobágyi csárda, Kondorosi csárda) amely műemléknek nyilvánítva, csárdaként működik tovább.
A magyarországi csárdák sajátos hangulatukkal, a magyar falusi vendéglátó hagyományokra épült szolgáltatásaikkal jellegzetes színfoltjai a magyar gasztronómiának és a vidéki vendéglátásnak.
Az egyre erősödő érdeklődést mutató bel- és külföldi turizmusban meghatározó tényezővé válnak. Nemcsak ízletes, magyaros ételeikkel és a puszta romantika hangulatával, hanem az egyre szaporodó programjaikkal is csalogatják vendégeiket. A szervezett pásztor bemutatók, lovas programok, hintós kirándulások vagy falusi lakodalmas mulatságok maradandó élményekkel gazdagítják a falusi romantikát kedvelő vendégeket.
5. Kondorosi csárda és Csárda Múzeum:
A Kondorosi csárdát 1750 körül építették vályogból, nádtetővel. Első írásos nyoma 1782-ben szerepel egy katonai térképen. 8 út találkozásánál: Szarvas, Endrőd, Mezőberény, Békés, Csaba-Gyula, Arad, Orosháza, Szentes. A hagyomány szerint 1783 körül a gyomaiak ezt az első csárdát felgyújtották. A csárda szerepe felértékelődött az 1784-ben alapított Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménesbirtok kondoros pusztai legelőbérleteivel.
Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum
A mai épület talán 1780-90. között épülhetett uradalmi mérnöki tervek alapján, barokk stílusban, a mezőhegyesi kaszárnyák arányait követve. Az építtető Wenncheim György vagy József földbirtokos volt.
Más források szerint 1828-ban épült a régi fogadó helyén téglafallal, csárdakúttal, istállókkal, állással, magas téglafallal körülvéve. Titkos rejtekhelyeket, pincéből kijárati alagutakat, kéményében menekülési utat kialakítva. Az építő a szegedi Berdán Antal, aki ebben az időben a Bolza majorban épített házat és két istállót a Geist birtokon.
Az első bérlője a csárdának Szarvas volt (400 ft-ért), aki tovább adta Vostyiár Mátyás bérlőnek (500 ft-ért). Csárda mellett állhatott a csárdás háza is. 1853-ban Bagi Pál háza népéről tudósítanak (11 fő) Az 1800-as évek elején a csárdában gyakran megfordultak a betyár bandák. A bús betyár Csongrádi Pista, 1810 körül Rózsa Sándor és bandája, valamint Kanalas Menyhárt betyárvezér is.
Bach-korszakban a csárdát le akarták bontani, de a nagy tiltakozások miatt inkább zsandárlaktanyát emeltek a csárdával szemben.
Csökken a csárda jelentősége az Arad-Békéscsaba vasútvonal megépítésével.
A Dél-alföld csárdái közül a kondorosi volt a legnagyobb, 1853-ban személyzete 7 férfi és 4 nő.
A csárdát 1914-ben átalakították:
-a téglakerítést lebontották
- az istállóból lakások lettek
- a 6 oszlopon álló kocsiállást lebontották
- a nyitott állás lebontották
- a tornácot befalazták
- a keleti részen kerthelyiséget alakítottak ki
- az utcai frontra új épületszárnyat építettek
- az ivóban és más helyiségekben a famennyezetet levakolták
- a régi ivót konyhává alakították, a többi helyiségből raktárt, irodát
- a régi konyha feletti füstölőben meghagyták a régi padot és asztalt
A II. vh. után a csárda raktár, majd pártházként üzemelt. 1955-ben a Kondorosi Földműves Szövetkezet tulajdona és újra csárdaként működik. 1969-ben az ÁFÉSZ tulajdonába került, a pincéjében borozót alakítottak ki.
A régi csárda építészeti emlékei annyira el voltak takarva, hogy nem került sor a műemléki védettségre. 1970-ben a Kondorosi Csárda Éttermet felújították egy részét hagyományos bútorokkal, rendezték be.1983-ban nagyszabású felújítás kezdődött, melynek eredménye, hogy 1984-ben műemlékké nyilvánítják (MJ 9655 csárda, magtár).
A létesítmény újabb részében hangulatos étterem üzemel, míg a műemléki védettség alatt álló öreg épület csárdatörténeti kiállítóhely. A csárda múzeum a XVIII-XIX. század pusztai vendégfogadójába hívja időutazásra vendégeit. A búbos kemencés ivó, a szabadkéményes, füstölős konyha, valamint a berendezett vendégszobák bemutatják a kor fogadóinak hangulatát.
A csárdához kötődik Rózsa Sándor legendája, aki gyakran nyert menedéket e falak között.
Rózsa Sándor (Szeged, 1813–Szamosújvár, 1878): alföldi betyár. A rabló életet fiatal korában kezdte. Alig 23 évesen egy nem bizonyított váddal került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett és a véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. 1848-ban a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz, de a Délvidéken harcoló szabadcsapatát fegyelmezetlenség miatt hamarosan feloszlatták. A forradalom leverése után folytatta bujkáló, rabló életmódját. 1856-ban ismét elfogták, életfogytiglani fegyházra ítélték, de 1867-ben kegyelmet kapott. Mivel korábbi életmódját újra folytatta, újra hajtóvadászat indult ellene, elfogták és 1878-ban halt meg a szamosújvári fegyházban.
Már életében legendás mondai alakká nőtt. Egy pandúrszázados kém jelentése is idealizált hőssé avatja. Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják; így pl. Fekete Miklós: Híres alföldi betyár Rózsa Sándor viselt dolgai (Pest, 1859); Rózsa Sándor élete és borzalmas rablásai c. ponyva (Pest, 1871); R. L.: Rózsa Sándor a híres alföldi haramiavezér Élete és vakmerő kalandjai (Bp., é. n.). – Irodalmi igényű feldolgozások (Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) mindegyike felhasználja a szájhagyományban és a ponyvákról ismert kalandokat. Híre oly messzire jutott, hogy német ponyván is megjelent: „R. S. ’s, der Rauberköniges von Ungarn (Glück und Ende, 1868); R. S. – Schilderung seines Lebens und verbrecherischen Wirkens und Treibens von der Wiege bis in sein Greisenalter (Volksbuch, Wien, 1868), – amelyek a német rablóregények mintájára készültek. Rózsa Sándor alakjához kötődnek más betyárok által elkövetett tettek is. Rózsa Sándor népballadai hősként való megjelenése másodlagos. Századunkban a legkülönbözőbb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan Rózsa Sándor kalandjával azonosítani. A legközismertebb „Bakony erdő gyászban van, Rózsa Sándor halva van…” kezdetű, amelyet korábban különböző betyárok nevével énekeltek. Közönséges kocsmai verekedés áldozatáról szól. A D-Alföldön, elsősorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladaköltészet.
A hetyke, magabiztos hangulatot tükröző betyárballadát az ő nevével adják elő:
„Aki betyár akar lenni,
Nem kell annak megijedni…”
Vitézi katonaéletet megszólaltató, lelkesítő hangú katonaballada egy-egy változatában ugyancsak ő szerepel:
„Ruzsa Sándor beállott katonának
Jaj, de szépen fölőtözött huszárnak…”
Más alkotások a betyárbujdosásra utaló epizódnál említik Rózsa Sándort:
„Ruzsa Sándor nem katonának való
Gyenge testyit feltöri a szilaj ló,
Dupla fényes fegyver kiláccik a subából
Ruzsa Sándor nem fil harminc zsandártól…”
A jellegzetes mászókéményen keresztül le lehet jutni a pincébe, melyből régen oldaljáratok vezettek a szabadba. Az eredeti oldaljáratok meglétét bizonyítják a különféle beomlások a csárda körül, melyeket sajnos abban az időben nem tártak fel, hanem eltömtek.
6. A kondorosi csárda és múzeum sajátos turisztikai lehetőségei és egyedi programajánlatai:
a.) A létesítmény turisztikai lehetőségei, sajátosságai:
-A kondorosi csárda múzeum jelentőségét növeli, hogy a hortobágyi Meggyes csárda múzeum mellett szinte egyedül áll az országban.
-A legendás betyárcsárda élénken él még a köztudatban, mely növeli turisztikai jelentőségét.
- Az ide látogató vendégeket az ízletes, magyaros ételeken és a múzeumi látnivalókon kívül lovas programokkal, betyár bemutatókkal, sétakocsikázással fogadják.
-Az évente augusztus 19-20-án megrendezendő betyárnapok helyszíne is a csárda, illetve az előtte lévő füves terület.
- A múzeumi ivó (terem) ideális helyszíne konferenciáknak, tudományos tanácskozásoknak, céges rendezvényeknek.
-Igény szerint falusi lakodalmak és disznótorok színhelye a patinás csárda.
- Ételkínálatában fontos helyet foglalnak el a tájra jellemző ételek, mint pl. a szürkemarhából és mangalicából készült levesek, pörköltek és sültek.
- Kemencében sült kelt tésztái közül kiemelkedik a kapusznyika néven ismert káposztás lepény, mely a Békés megyei szlovák (tót) nemzetiség egyik jellemző étke.
b.) Egyedi programajánlata:
- Időutazás Rózsa Sándor korába c. program
- A XIX. századi ivó pusztai mulatságai (a személyzet korhű ruhában és eszközökkel és berendezési tárgyakkal, csárda zenészekkel szervezett mulatozás)
- A tájra jellemző gasztronómiai bemutatók és gyakorlati foglalkozások (kelt tészta készítés, kemencés ételek főzésési módjainak gyakorlati bemutatója) a csárda kemencéjében való sütés
Összeállította:
Tímár András szakácsmester-csárda üzemeltető
Szonda István néprajzkutató
Szólj hozzá a fórumon!: Magyar csárdák kulturális és gasztronómiai út - Kondorosi Csárda és Csárda Múzeum - Étterem-Gasztronómia
További étterem – gasztronómia ajánlatok: etterem.mconet.biz
Étterem – gasztronómia linkajánló: etteremlink.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
