Szent Márton Újborfesztivál és Libator - 2008. november 8-9. [Gasztronómia - Fesztivál - Rendezvény]
![Szent Márton Újborfesztivál és Libator - 2008. november 8-9. [Gasztronómia - Fesztivál - Rendezvény]](/images/2008/10/30/or_tfi_url_this_361_20081030200843_596.jpg)
A fesztivál
Az átlagosan évente több mint ötezer látogatót vonzó - elsősorban gasztronómiai - rendezvény különlegessége, hogy néprajzban jártas szakemberek autentikus környezetben az étkezési élmények mellett kulturális, néphagyománnyal kapcsolatos ismereteket is átadnak a látogatóknak. A kisalföldi Halásziban Márton napján tartják a búcsút. A látogatók e halászi búcsúból kapnak ízelítőt a két nap során. A Lajta Hagyományőrző Egyesület tagjai beköltöznek a Kisalföld tájegység házaiba, és zenével elevenítik meg a kiállításokat, majd - a búcsú részét képező - táncos mulatságot tartanak a Skanzen „rendezvény-pajtájában".
A szentendrei Hagyományőrző Óvónők segítségével vidám és pajkos történetek, dalok idézik fel a Vidám Tollfosztó elnevezésű program keretében a téli közösségi munkák hangulatát.
Az egyes tájegységekben interpretátorok tartanak különböző foglalkozásokat 10 órától 16 óráig: gyertyamártás, kovácsolás bemutató, „őszi asztal" összeállítása, mézeskalács-sütés, lúdgégetészta és kenőtoll valamint krumplipuska és tollsíp készítése.
A rendezvény központi helyszíne egy nagy fesztiválsátor, ahol gasztronómiai élményekben és színes zenei és színi előadásokban lesz része a vendégeknek. A gasztronómiai programok között újborok bemutatója és kóstolója szerepel. A múzeum Jászárokszállási Fogadójának hagyományos libaétkekből készült ételei ízlelhetők meg, valamint a kiállításőrök a borok mellé őszi/téli csemegékkel - sült almával, sült krumplival, tökkel, pattogatott kukoricával, sült gesztenyével - várják a vendégeket.
Különleges libafogások kerülnek terítékre. A látogatók idén is bekapcsolódhatnak a már bevált aszalt paradicsomos, libatepertyűs saláta elkészítésébe, s ahhoz is aktívan asszisztálhatnak, ahogyan Bede Róbert libamájat süt balzsamecettel, mézes céklával. Szakácsunk ezen kívül két újdonsággal is készül a Skanzen Márton napi Libatorára. Egyrészt szelíd gesztenyével és vargányával főz majd kölesrizottót, amelyben főtt és füstölt libamell darabok is szerepet kapnak. Másrészt a töltött káposzta ihletését követve készít almás káposztát, libahúsgombócokkal. Az alapanyagok ezúttal is szigorúan védjegyes magyar baromfiból származnak.
A Szatócsbolt és a Portéka bolt a rendezvény kapcsán speciális árukat kínál, mint pl. birsalmasajt, szarvasgomba készítmények, különböző lekvárok és magvas csemegék.
Az ünnepkörhöz kapcsolódóan ingyenes tematikus tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók.
A várható hideg idő ellenére egy kültéri programmal is készülnek a szervezők, miszerint a koraesti órákban (16-18 óráig) a múzeum nagyrétjén tüzet raknak, és a farakás körül melegedhetnek a vendégek a hagyományőrző résztvevők dalait hallgatva.
A rendezvény társszervezője: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.
Gasztronómiai kiállítók a fesztiválonTaschnervin Kft. - Sopron; Dúzsi Tamás - Szekszárd; Garamvári Szőlőbirtok-Vinárium Kft. - Kereskedő; Pálinkaház Kft. - Pálinka; Corvinum Zrt.- Kereskedő; Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Szövetkezet - Balatonboglár; Vagoemt Kft. - szarvasgomba termesztők; Zódor László - Villány; Jászárokszállási Fogadó - Szentendre.
További információ: www.sznm.hu - Étterem Online - Rendezvény Online
Étterem Online kulcsszavai:
étterem, vendéglátás, rendezvény, esküvő, étterme, csárda, ételek, gasztronómia, pizzéria, ételrendelés, ételszállítás, gyorsétterem, cukrászda, kávézó, teázó, borfesztivál, gasztronómiai fesztivál, gasztronómiai rendezvény, szakács, mesterszakács, restaurant, büfé

Küldjön képeslapot ismerősének!
Étterem – gasztronómia linkajánló
Rendezvény online webcím és linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu