2018. 11. 13. - 09:30

10 dolog, amiről nem tudhatjuk: fogszuvasodást jelez – 1.rész

10 dolog, amiről nem tudhatjuk: fogszuvasodást jelez – 1.rész

Talán úgy véljük, a fájdalom a legvalószínűbb jele annak, hogy fogszuvasodásunk van. Ez azonban olykor teljesen hiányzik – míg más dolgok utalhatnak arra, hogy jelen van a probléma. Lássuk, mik ezek!

A legtöbb ember akkor realizálja, hogy fogszuvasodása van, amikor már fájlalja a fogát és a fogorvosnál megállapítják azt. Az ebből eredő fájdalom lehet enyhe vagy súlyos, attól függően, mennyire előrehaladott a fogszuvasodás. Ha a folyamat lassú, a fájdalom akár teljesen is hiányozhat.

Éppen ezért érdemes tudni, milyen egyéb jelei lehetnek a fogszuvasodásnak, s időben kezeltetni azt. Lássuk az első 5-öt a 10-ből.

A fogszuvasodás miatt a fog elszíneződhet, lyukas lehet és el is törhet

A fogszuvasodás miatt a fog elszíneződhet, lyukas lehet és el is törhet

1.Krétaszerű vagy átlátszatlan foltok a fogakon: egy egészséges fog esetében a zománc külső rétege áttetsző, az egészséges dentin színe látszik rajta. A fogszuvasodás első jele, melyet az emberek jellemzően nem vesznek észre, ennek megváltozása. A szuvasodás folyamata ugyanis azzal indul, hogy az ásványi anyagok eltünedeznek a zománcból, különösen a kalcium – s ez krétaszerű elszíneződést okoz.

2.A fogak között vagy a fogakon akadó élelmiszer: szuvasodás esetén gyakori, hogy az ételdarabkák a fogakon vagy köztük ragadnak, hiszen a szuvas fogban lyuk keletkezik. A rés pedig egyre nő, ha nem kezeltetjük a fogat, ezzel még inkább esély lesz arra, hogy az élelmiszer benne maradjon és további problémákat okozzon. A fogselyem pedig könnyen kopik, sérül, ha ilyen fogon használjuk.

3.Az étel megfelelő rágásának képtelensége bizonyos foggal: amikor a szuvasodás eléri a fog belső részét – ahol a vérerek és idegek futnak -, valamint az ún. periodontális teret – ez a szövet, amely a fogat a csonthoz köti -, a páciens elkezd fájdalmat érezni rágás során. Ez egyértelmű jele annak, hogy a fog szuvas.

4.A fog túl érzékeny: ha a fog rosszul reagál a hidegre, akkor bizonyos, hogy még él. Ez is az egyik első jele a szuvasodásnak – időben kezelve, töméssel menthető a fog. Ugyanakkor, ha meleget fogyasztva is érzékeny, az azt jelezheti, hogy a fog „haldoklik” és szükség lesz gyökérkezelésre.

5.A fog törése és letörése: amennyiben azt vesszük észre, hogy valamilyen, teljesen átlagos étel rágása során letört egy darabka a fogunkból, esetleg teljesen eltörik, az szintén fogszuvasodás miatt jelentkezhet. Amint a dentint eléri a szuvasodás, az aláássa a zománc állapotát, ezért érzékennyé válik a törésre.

A cikket folytatjuk.

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.