2022. 01. 18. - 09:50

Bemutatkozott a következő generációs fogkefe - frissítve

Bemutatkozott a következő generációs fogkefe - frissítve

Visszatérő vendég is volt a CES 2022 technológiai kiállításon: az Y-Brush intelligens fogkefe, mely frissítésekkel kápráztatja el az egészséges fogakra vágyókat.

Bemutatta következő generációs fogkefe-koncepcióját az Y-Brush francia cég a 2022-es CES (Consumer Electronics Show) kiállításon Las Vegasban, január elején.
 
A már korábban megjelent típus, melyet 10 másodperces fogkefeként is ismerhetünk, frissítéseken esett át. A cég most az új koncepcióval tért vissza a tárlatra – a fogkefe korábbi verziójával ugyanis a 2017-es CES kiállításon rukkoltak elő. Azóta már gyártják az Y-Brush fogkefét, jelenleg több mint 50 országban kapható.
 
A fogászati startup cég most egy nyomkövető fogkefe koncepciótervével jelentkezett a technológiai tárlaton, s a jelek szerint az új dizájn jobb az eredetinél.
 
Új dizájn és új képességek jellemzik az Y-Brush új koncepcióját
Új dizájn és új képességek jellemzik az Y-Brush új koncepcióját
 
Az Y-Brush-t úgy alkották meg, hogy javítsa a fogmosás élményét, miközben időt is megspórol. Az eredeti Y-kefe a nevét a kefefej és a nyél Y alakjáról kapta.
 
Most azonban a kefefej egy nylon sörtékkel megtöltött sportfogvédőre hasonlít. A fogantyú belsejében található motor működteti a fogkefefejet, hogy megtisztítsa a fogakat, alul vagy felül, egyik vagy másik oldalon.
 
Ahelyett, hogy hagyományos fogkefével 2 percen át fogról fogra haladnánk, az Y-kefe 5 másodperc alatt megtisztítja a száj mindkét felét.
 
Ami a dizájnt illeti, az új fogantyú kerek és kúp alakú, a nyél alja is szélesebb, ami nem hátrány - mivel a kefét függőlegesen tároljuk, csökken a valószínűsége annak, hogy a fogkefe könnyen felboruljon.
 
Az új kialakítás hat rezgésmódot is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a kívánt érzékenységet.
 
Van tisztító mód, ez az alapbeállítás; ínyápolási mód az íny stimulálásához; fehérítő mód; extra tiszta üzemmód, amely növeli a vibrációt és célzottan végzi azt a foltok eltávolítása érdekében; van érzékeny fogíny mód, ínygyulladásban szenvedőknek, és rendelkezésre áll polírozás is.
 
Emellett az új Y-Brush dizájn RFID chipet és Bluetooth-ot is tartalmaz – ezek lehetővé teszik, hogy csatlakozzon egy mobilalkalmazáshoz, nyomon kövesse a fogmosási szokásokat és javaslatokat tegyen a fogmosási rutin javítására.
 
Az Y-Brush egyelőre nem közölte, mikor kerül forgalomba az új dizájn, de az eredeti most is megvásárolható.
 
Fotó: Y-Brush
 
L.A.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.