2022. 01. 11. - 10:30

Félelem a fogorvostól? – Nem árt időben kezelni

Félelem a fogorvostól? – Nem árt időben kezelni

Korán azonosítani kell a fogorvostól való félelmet – ennek enyhítésére időben szükséges intézkedéseket tenni – állapították meg egy tanulmány során a kutatók.

Sokan félnek a fogorvostól, olyannyira, hogy ha csak lehet, kerülik a nála tett látogatást. Ez a hozzáállás azonban komoly gondot jelent, hiszen a fogorvosi beavatkozások számos esetben egyéb egészségügyi bajokat is megelőznek – azon túl, hogy nem romlik tovább egy fog állapota, míg esetleg menthetetlenné nem válik.
 
Nagyjából minden második felnőtt állítja, hogy kicsit fél a fogászati ​​beavatkozástól, minden tizedik pedig nagyon fél. Ennek megnyilvánulása a kezelés elkerülése.
 
Ám ha a félelmet már gyermekkorban hatékonyan kezelik, akkor az illető élete későbbi szakaszában gyakrabban jár majd a fogászatra probléma nélkül – mutatott rá a finnországi Oulu Egyetem tanulmánya. 
 
A fogorvostól való félelmet nem árt már gyermekkorban kezelni
A fogorvostól való félelmet nem árt már gyermekkorban kezelni
 
A kutatás olyan embereket követett nyomon, akik a kimondottan félelmet érző betegeknek készült fogászati klinika páciensei voltak. Ezen a klinikán a páciensek a fogászati ​​kezelés mellett segítséget kapnak fogászati ​​félelmükre is egy átfogó kezelés részeként.
 
A működési modell egészen egyedülálló Finnországban, ahol a hangsúlyt a fogászati ​​félelem kezelésére és ezzel egyidejűleg a szükséges ellátásra helyezik.
 
A tanulmány a félelemkezelési időszak hosszú távú hatásait vizsgálta, vagyis azt, hogy a klinika páciensei a kezelés befejezése után felkeresték-e fogorvosukat; egyáltalán jártak-e a fogorvosi kezelésre, illetve milyen gyakran kellett sürgősségi ellátást igényelniük. A tízéves nyomonkövetésben összesen 152 páciens vett részt.
 
„Az alacsony küszöbbel bíró fogászati ​​félelem kezelését egészségügyi alapellátásban a páciens fogászati ​​kezelésével összefüggésben mindeddig csak korlátozottan vizsgálták. A hosszú távú hatásokról korábban nem publikáltak tanulmányt” – mondta el Taina Kankaala vezető kutató.
 
A kutatók megállapították, hogy ha a 2-10 éves gyermekeket a félelemmel is foglalkozó klinikán kezelték, idősebb korukban többet jártak fogorvoshoz.
 
„Meglepő volt az is, hogy a félelemklinikán sikeresen kezelt emberek milyen jól bírták a fogászati ​​ellátást a későbbiekben. Másrészt, ahogy az elvárható volt, amennyiben egy kezelés ilyen vagy olyan okból sikertelen volt, a fogászati látogatások később nem bizonyultak rendszeresnek” – mondta el Kankaala.
 
A kutatócsoport korábbi tanulmánya szerint tízből hét pácienst sikeresen kezelnek a félelemklinikán, így őket később az egészségügyi alapellátásban is gond nélkül kezelhetik, nincs szükség új beutalóra a félelemklinikára.
 
A fogorvostól való félelemről beszélni kell, különösen, ha emiatt a beteg lemond időpontot, majd rendszeresen sürgősségi ellátásra szorul, mert addig húzza a kezelést, amíg csak lehet – hangsúlyozta Kankaala.
 
A fogászati félelmet enyhíteni kell, mert az nem csökken azzal, hogy a gyermekből felnőtt lesz. Ha a szituációt nem kezelik, komoly gondokat okoz magának, mert mindig kerülni fogja, hogy időben kezeltesse a fogait.
 
L.A.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.