2019. 11. 07. - 11:30

Fogromlás és elhízás – így kötődik az üdítőkhöz

Fogromlás és elhízás – így kötődik az üdítőkhöz

Korábban sem volt titok, hogy az üdítőitaloknak kritikus szerepük van a túlsúly kialakulásában és a fogszuvasodásban. Most azonban a kutatók magyarázatot is adtak rá.

A cukros üdítőknek bizony nagy szerepük van az elhízásban és a fogak szuvasodásában – ez régóta nyilvánvaló. Egy közelmúltbeli tanulmány azonban most arra világított rá, hogy a cukorral édesített italok miért is felelősek a túlsúlyért és a fogszuvasodásért a felnőttek körében.
 
A Clinical Oral Investigations szaklapban közölt tanulmányból kiderül, a King’s College számos kutatója és tudósa fedezte fel, hogy a túlsúly vagy az elhízás kétségtelenül összefüggésbe hozható a fogak pusztulásával.
 
Arra is rámutattak, hogy a cukros italok fokozott fogyasztása lehet a fogzománc és a dentin erózió vezető oka az elhízott páciensek esetében.fogak_001
 
A kutatócsoport egy 2003-2004 közötti, nemzeti egészségügyi felmérésben részt vevő 3541 amerikai páciens adatait elemezte, ők szolgáltatták a mintát.
 
A betegek testtömeg-indexét és fogának elhasználtságát is szemügyre vették.
 
A cukorral édesített savas italok bevitelét két, nem egymást követő 24 órás visszahívó interjún vették nyilvántartásba, amikoris a pácienseket arra kérték, szolgáljanak részletekkel étrendjükről a két nap során.
 
Egyes italok savas mivolta, így a szénhidrátban gazdag italok és savas gyümölcslevek vezetik azon okok listáját, amelyek a fog kopásához vezetnek – emelte ki Dr. Saoirse O’Toole, a londoni King’s College munkatársa.
 
A fogak kopása a harmadik leglényegesebb fogászati állapot a szuvasodás és az ínybetegség után.
 
Az elhízott betegeknek további kockázati tényezőik is vannak a fogkopás tekintetében, mivel nagy az esélyük a gyomor-reflux betegségre.
 
Fontos figyelmeztetés tehát a túlsúlyos embereknek, hogy ne igyanak cukros üdítőket, mert ezek jelentős kárt okoznak testükben és fogaikban egyaránt.
 
Egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy a fogkopás az európai felnőttek több mint 30 százalékát érinti.
 
László Adrienn
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.