2009. 10. 21. - 05:54

Csízi Jódfürdő (Szlovákia) - Élmény és gyógyulás

Csízi Jódfürdő (Szlovákia) - Élmény és gyógyulás
A Szlovák köztársaság területe olyan ásványvízforrásokban gazdag, melyek alapján a múltban számos fürdőközpont épült. Gyógyhatásaiknak köszönhetően a legnevezetesebbek közé tartozik a Csízi fürdő is.

Èí¾ (Szlovákia) nagyobb térképen való megjelenítése


A csízi természetes jódfürdő Közép-Szlovákiában helyezkedik el a rimaszombati járás déli részében. A gyógy-központ egy, az egész év folyamán gondozott parkban található, mely lehetőséget nyújt sétákra és pihenésre a gyógykezelések után. A fürdő és környezetének klímájára jellemző a napos, száraz, nem ingerlő éghajlat, mely alkalmas helioterápiára (napfénykezelésre) is.

Csízi Jódfürdő

A Csízi Jódfürdő épülete



Az utóbbi időben a fürdő területén az összes fürdőházat modernizálták és felújították. A fürdő alkalmas felnőttek és gyerekek gyógykezelésére, főleg idegrendszeri megbetegedések, mozgásszervi megbetegedések, érrendszeri megbetegedések és műtét utáni állapotok kezelésére ajánlott. A csízi gyógyvíznek szintén kedvező hatása van a szklerózis multiplex tünetmentesítésében is.

 

A fürdő a mai rohanó életmód mellett olyan hellyé vált, ahol az ember kellemes környezetben találja meg a nyugalmat és a pihenést. Ott tartózkodása elején egy belépő orvosi kivizsgálás vár önre. Az eredmény alapján az orvosi személyzet kiválasztja az ön számára legmegfelelőbb gyógykezeléseket. Ha konkrét egészségi problémái vannak, a szakemberek konzultáció során ajánlanak önnek egy testreszabott programot, beleértve a speciális gyógykezeléseket is. A relaxációs kezeléseket előfizetheti külön-külön, illetve csomagok formájában is, melyeket a fürdőben való üdülésekhez kínálnak.

 

Medence

A Csízi Jódfürdő fürdőháza

 

Wellness

A Csízi fürdő a vendégeknek kellemes pihenést kínál a vízi- és szaunavilágba, amelyek a Neptun fürdőházban találhatók.

 

Whirpool masszázs medence
Ülőmedence masszázs sugarakkal, víz hőmérséklete 36°C. A forróvíz váltakozása vízalatti masszázsal elősegíti a feszültség és stressz feloldását.

 

Finn szauna
A hőmérséklet a szaunában 95 - 105 °C - a magas hőmérséklet elősegíti a szervezet megtisztulását a méreganyagoktól.

 

Illatos szauna
- párás szauna illóolajakkal
- hőmérséklet a szaunában 37- 45°C, nedvesség tartalom 100%
- kitisztítja a légutakat és a pórusokat

 

Só szauna
- párás szauna sóadalékkal
- hőmérséklet a szaunában 37- 45°C, nedvesség tartalom 100%
- kitisztítja a légutakat és pórusokat

 

Szauna

A Csízi Jódfürdő szaunája

 

Csodálatos zuhany: a trópusi eső és a hideg eső váltakozása felfrissíti a szervezetet

 

Taposófürdő: a hideg és a meleg víz váltakozása üdítőleg hat az érrendszerre és az alsó végtagokra.

 

Csízi Jódfürdő - Fürdő Online - www.furdo.biz

Szóljon hozzá fórumon!

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.