2017. 05. 16. - 13:20

Közkedvelt konferenciahelyszín lett Budapest

Közkedvelt konferenciahelyszín lett Budapest

Előkelő helyen áll a magyar főváros, ha konferencia-szervezésről van szó – A legkedveltebb nemzetközi helyszínek között tudhatjuk ugyanis Budapestet is.

Nemcsak a főváros, maga Magyarország is szép helyezést ért el a világranglistán, amelyen a világ legnépszerűbb konferencia-helyszíneit rangsorolták.

Mindkettő három-három helyet lépett előre mindössze 1 esztendő leforgása alatt.

Budapest este - egyik legkedveltebb konferenciahelyszínnek számít a magyar főváros

Budapest este - egyik legkedveltebb konferenciahelyszínnek számít a magyar főváros

2017. május 8-án tette nyilvánossá Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (ICCA) azon statisztikai összefoglalót, amelyből kiderül, hogy Budapest a 16. legkedveltebb helyszín konferenciák tartására.

Még Rómát, Stockholmot és Isztambult is megelőzte.

A listát Párizs vezeti, a második Bécs, harmadik pedig Barcelona.

A legtöbb konferenciát egyébként az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és Angliában szervezték.

Ugyanakkor Európa a legkedveltebb konferenciahelyszín, itt tartották a konferenciák több mint felét. Második helyre szorul Ázsia, utána következik a Közel-Kelet, Latin-Amerika és Észak-Amerika.

Fotó: Instagram

B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.