2016. 11. 03. - 13:20

Fiatalító szemkrém – shea vajjal

Fiatalító szemkrém – shea vajjal

Egyre gyakrabban zavar bennünket, hogy úgy festünk, mintha állandóan fáradtak lennénk? A hagyományos szemkrémek is fiatalos bőrt ígérnek, ám az alábbi, shea vajas krémet magunk is elkészíthetjük az üdébb tekintetért!

Egy idő után valóban bosszantó lehet, hogy minden nap elégedetlenül fordulunk el a tükör elől, mert fáradtnak látszik a tekintetünk. Számos szemre alkalmazható krém ígér javulást etéren, ám nem kevés olyan vegyi anyagokat is tartalmaz, amelyeket jobb elkerülni.

Készítsük el saját készítésű szemkrémünket shea vajból és változtassuk üdévé fáradt szemeinket!

Más formulákkal szemben ez a szemkrém nem tartalmaz vizet. Noha a víz alapú krémek a bőrt hidratálttá teszik, a szem alatti területet könnyen kiszáríthatják. A vízmentes krém hosszabb ideig el is áll.

Magunk is el tudjuk készíteni a shea vajas szemkrémet

Magunk is el tudjuk készíteni a shea vajas szemkrémet

A shea vajnak ráadásul rendkívül áldásos hatásai vannak: serkentik a kollagéntermelődést, elősegítik a bőr feszességét, javítják a ráncos terület megjelenését. Sőt, segítenek a gyulladáscsökkentésben is, hozzájárulva ezzel a duzzanatok leküzdéséhez. Emellett azonban A-, E- és F-vitaminhoz is hozzájut a bőrünk.

A kókuszolaj laurinsavban és esszenciális zsírokban gazdag. Fokozza a vérkeringést, amely hozzájárul a szem alatti karikák eltüntetéséhez, de a kötőszövetet erőssé és rugalmassá is teszi.

S mire jó a méhviasz? Nagy szerepet játszik a nedvességvesztés megelőzésében, amely szintén ráncokat okoz. Az idősödő bőrre különösen jótékony hatású a csipkebogyó mag olaj, s mivel száraz olajnak számít, ha véletlenül zsírosságot tapasztalunk a krém használatakor, ez ellensúlyozza azt.

Végezetül, a geránium illóolaj szintén segít a ráncok és a gyulladás csökkentésében, a sötét karikák megszüntetésében.

Lássuk, hogyan készíthetjük el a shea vajas szemkrémet!

Hozzávalók:

2 evőkanál shea vaj; 1 evőkanál kókuszolaj; 1 teáskanál méhviasz; 1,5 teáskanál csipkebogyó olaj; 4 csepp geránium illóolaj; edény; befőttesüveg; üvegedény vagy egyéb tárolóeszköz.

Egészséges bőrt, üde tekintetet eredményez a shea vajas szemkrém

Egészséges bőrt, üde tekintetet eredményez a shea vajas szemkrém

Elkészítése:

Kombináljuk össze a hozzávalókat, kivéve a geránium illóolajat és a csipkebogyó mag olajat. Tegyük őket egy széles szájú üvegbe.

Egy edényt a tűzhelyre téve töltsünk meg félig vízzel, majd helyezzük bele az üveget. Kapcsoljuk be alatta közepes hőmérsékletűre a tűzhelyet, s olvasszuk meg az üveg tartalmát – kb. 6 perc alatt. A víznek nem kell lobognia vagy forrnia, ezért csökkentsük a hőt, ha szükséges. Keverjük meg az üveg tartalmát, így gyorsabban összeállnak.

Amint a hozzávalók megolvadtak és összevegyültek, vegyük ki az üveget a vizes edényből. Öntsük a mixet egy kisebb tálba, s hagyjuk 5 percig hűlni, mielőtt belekeverjük az illóolajat is.

Ha kész, töltsük egy nekünk tetsző üvegbe a keveréket.

Esténként kenjünk belőle a szemöldök alatti részre, illetve a szem alá. Mindig ügyeljünk viszont arra, hogy ne jusson a szemünkbe a krémből!

Tipp: ezt a shea vajas szemkrémet akár tápláló és hidratáló sminklemosóként is használhatjuk.

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.