2017. 03. 01. - 12:06

Retrótól a fémen át a parafáig – trendi otthon 2017-ben

Retrótól a fémen át a parafáig – trendi otthon 2017-ben

Olykor ránk tör a késztetés, hogy valamit megváltoztassunk házunk, lakásunk belső terében – erre most minden lehetőségünk megvan, hiszen üdítő újdonságokkal szolgál a 2017-es év is a lakberendezési ötletek terén. Lássuk, mely újítások gyűrűztek be hozzánk Magyarországra is.

Otthonunkban időnként szükségét érezzük egy kis módosításnak, frissítésnek – ehhez a legújabb trendek minden segítséget megadnak, akkor is, ha van némi előzetes elképzelésünk róla, min szeretnénk változtatni.

Ha mutatós és divatos lakásra, házra vágyunk, a 2017-es lakberendezési trendek alapján elsősorban másmilyen színeket kell előtérbe helyeznünk.

Természetes színek és anyagok

Az idei év jelszava a természetesség.

Ennek alapján pedig a zöld szín az uralkodó, amelyet a felületen zöldes árnyalatán túl szobanövényekkel vagy nyomatos képekkel is becsempészhetünk a belső térbe – de nemcsak ez az üde szín lesz divatos. Minden hagyományos árnyalat háttérbe szorul egy kissé, helyettük a zöld mellett a mélykék és a szürke dominálnak.

A szobanövények jelentős szerepet játszanak a lakberendezésben 2017-ben

A szobanövények jelentős szerepet játszanak a lakberendezésben 2017-ben

Pompás kreációkat készíthetünk ezek kombinálásával is szobákban. Vegyülhet hozzájuk egy kis pasztell rózsaszín is, amely kellőképpen felteszi a koronát az összeállításra. 

Külföldön lassan szivárgott be a divatba, ám mostanra igazán hódít a parafa burkolat – a helyiségek egy-egy falán tökéletesen természetes érzést kelt, s mellette hasznos is. Még a megjegyzendő dolgokat is rátűzhetjük, ha úgy tetszik, papírdarabkára írva.

S hogy a természetességnél maradjunk, a terrakotta szín kiváló kiegészítője lehet a parafának, de önmagában is rendkívül meghitt, meleg hatású. Ez az anyag 2017-ben a lakberendezésben kiemelkedő szerepet tölt be.

Hogyan ötvözzük a design-t az otthoni kényelemmel?

Lehetetlen ma már figyelmen kívül hagyni, hogy a különféle technikai újítások, kütyük, kiegészítők az otthonokban is helyet követelnek maguknak – ám ezeket nem árt összhangba hozni a berendezéssel.

2017-ben semmi probléma nincs abból, ha a LED-es tévét egy nagymama korából származó antik bútorral kombináljuk. A retro megjelenésű szekrények, dohányzóasztalok, komódok bátran összeilleszthetők a modern technológiát képviselő tárgyakkal, csak a színükre nem árt odafigyelni.

Idén trendi az is, ha az új bőrkanapét egy nyolcvanas évek elejéről származó fotellal tartjuk egy helyen. Egyedülálló stílust teremtünk, csak a megjelenés összhangjára érdemes hangsúlyt fektetni.

Divatos 2017-ben a terrakotta szín, a természetesség jegyében

Divatos 2017-ben a terrakotta szín, a természetesség jegyében

Vintage és fémes csillogás

A vintage stílus ugyanúgy divatos 2017-ben, mint a retro. Aki szereti a romantikus darabokat, annak igazi aranybánya lehet egy vintage tárgyakat, bútorokat árusító bolt, netán egy vásár, ahol egyedi darabokra bukkanhatunk.

Az idei lakberendezésben az aranyat felváltja a fekete rozsdamentes acél, de nyugodtan lehet ötvözni a 2016-os év kedveltjével, az arannyal.

Ahogyan az utóbbit az ezüsttel is bátran kombinálhatjuk.

Fotó: artiora.in

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.