Akciótervet és nemzeti stratégiát készít az MI Koalíció

Az MI Koalíció plenáris ülésén a tárcavezető kifejtette, hogy a hat tematikus munkacsoport alatt működő projektcsapatok február óta dolgoznak a kiválasztott projektek megvalósításán. Ezek elemei a tervek szerint őszre elkészülő akciótervben is megjelennek, a beazonosított sarokkövek pedig az MI stratégiába is beilleszthetőek lesznek.
Palkovics László a fő célok között említette a magyar MI technológiák nemzetközi versenyképességének javítását, organikus beépítésüket az üzleti életbe és az állami folyamatokba. A tárcavezető fontos eszközként nevesítette az MI alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát az állami folyamatokban, az ismeretterjesztést, bizalomépítést elsősorban a kis- és középvállalkozások körében, a magyar részvétel bővítését a kapcsolódó uniós pályázatokon. Az innovációs miniszter hozzátette, hogy a további előrehaladást is folyamatos együttműködésben, a közösség tagjai által építve, az MI Koalíció keretei között képzeli el.
Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke az elmúlt időszakban elért eredményeket összegezte. A technológia iránti bizalom erősítésére jött létre a MI sikeres alkalmazási formáit bemutató, egyes megoldások kipróbálását is lehetővé tevő MI a gyakorlatban weboldal. „Megkezdtük egy hazai MI Térkép és MI Élménytár összeállítását, ami az itthoni MI-alapú megoldások összegyűjtésére irányul, és feltérképezi a technológiával foglalkozó hazai cégeket” – mondta Jakab Roland. „A munka eredménye egy átfogó adatbázis lesz, amely földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban összegzi a területen tevékenykedő szereplőket.”
„Az akcióterv intézkedései három fő tématerület köré épülnek majd fel: az adatipar strukturálása, a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése és a technológiai bevezetések támogatása. Horizontális szempontból kiemelt témakörök az oktatás, a szabályozás, a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és erősítése. A Koalíció tevékenysége segíti az érintett iparágak versenyképesebbé válását, az MI Stratégia pedig irányt mutat a magyar kitörési pontok meghatározásában” – mondta Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője.
ITM/TakácsDalma