2019. 09. 08. - 08:20

Bemutatkozott a mesterséges intelligencia alapú Revolt RV300 elektromos motorkerékpár

Bemutatkozott a mesterséges intelligencia alapú Revolt RV300 elektromos motorkerékpár
A Revolt még júniusban hírül adta, hogy olyan elektromos motorkerékpár bemutatását tervezi, amely a mesterséges intelligencia elvén működik. Akkor a Revolt RV400-as modellel volt a középpontban, azóta viszont megérkezett a Revolt RV300 is.

A Revolt elektromos motorkerékpárjai a mesterséges intelligencia előnyeit nagyon fejlett módon használják ki. A bukósisakban például mikrofont helyeztek el, amely hangutasítások kiadására alkalmas. A Google hangfelismerési technológiáját használó rendszer ezután képes arra, hogy a "Revolt Start" parancs kiadása után beindítsa a motort.

A mesterséges intelligencia további hasznos képességekkel is felruházza a kétkerekűt. A Geo-Locate szolgáltatásnak hála egyszerűen és hatékonyan odairányítja a motorhoz a tulajdonosát, illetve természetesen ez a funkció akkor is nagyon hasznos, ha a járművet esetleg ellopják.


A Revolt RV300 elektromos motorkerékpár
mesterséges intelligencia alapú funkciókkal bír


Emellett az MI a motor hangját is tudja változtatni, így például takarékos módban csendesebben, sportmódban pedig hangosabban szólaltatja meg. Sőt, az MI azt is jelzi, ha az akkumulátor elhasználódott, és ki kell cserélni.

A Revolt RV300 tulajdonképpen a RV400-as modell kissé visszafogottabb variánsa: 60V, 2,7kWh motor pumpálja bele az erőt, amely előre beállított sebességmódokkal rendelkezik 25, 45 és 65 kilométer/órával.

Eco Mode-ban, azaz takarékos módban a jármű 180 kilométert tud megtenni, míg normál módban 110 kilométert, sport módban pedig nagyjából 80 kilométert. Az akkumulátor kb. 4 és fél óra alatt tölthető fel 0-ról 100%-ra.

A Revolt RV300 elektromos motorkerékpár mesterséges intelligencia alapú funkciókkal bírA tartozékként járó okoskulcs többek között arra alkalmas, hogy lezárja vagy feloldja a motort, emellett távolról el lehet vele indítani azt, és segít a jármű lokalizálásában is. Tartozik a motorhoz egy okostelefonos alkalmazás is, amellyel a megtett utakat lehet megtekinteni, de az akkumulátor állapotáról, a járgány helyzetéről és a hátralévő távolságról is nyújt információkat.

A Revolt RV300 mesterséges intelligencia alapú motorkerékpár Indiában készült, és ott is kezdték el a forgalmazását. Ára kb. 460.000 forintnak megfelelő indiai rúpia, de a gyártó kedvező, 37 hónapos részletfizetéssel árusítja.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.