Előtérben a mesterséges intelligencia az Infoparlement ülésén

Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország világszinten is az elsők között tervezi a közigazgatási adatvagyon hasznosítását mesterséges intelligenciákkal a kormányzati döntés előkészítésben. Véleménye szerint a megbízható, tiszta adatok nem csupán visszaigazolhatnak társadalmi és gazdasági változásokat, előre is jelezhetik azokat, ezért az államnak, a cégekhez hasonlóan, ki kell használnia az ebből származó lehetőségeket.
Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a digitális átalakulás gyorsaságát emelte ki. A digitális infrastruktúra korszerűsítéséhez az államnak elsősorban szabályozással és jogalkotással kell hozzájárulnia, illetve a rendelkezésre álló eszközeivel, például a frekvenciakészlet birtokosaként, maga is részt vehet annak építésében - fogalmazott.
Gál András Levente, a Digitális jólét program szakmai vezetője úgy vélte, hogy a digitalizáció folyamatában lemaradó országok nehezebben érik el az embereket, mint a digitális szolgáltatók, és ezzel gyakorlatilag a szuverenitásuk egy részét vesztik el.
Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke az adatvagyont rendkívül jelentős értéknek nevezte, ezért annak használatára és megosztására megfelelő keretek kidolgozását sürgette.
Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója úgy látja, hogy a digitalizáció legfontosabb változása a gyorsulás. A "most gazdasága" azonnali megoldásokat akar, ezzel háttérbe szorítja a birtoklást, és erősíti a szolgáltatások gazdaságát - tette hozzá. A cégvezető arra számít, hogy a folyamatot a mesterséges intelligencia alkalmazása tovább gyorsítja, az igazi kihívásnak azonban azt tartja, hogy az új eszközök milyen célokat segítenek megvalósítani.
TakácsDalma/MTI