2019. 02. 11. - 09:50

Finnország 10 ezer embert képzett MI-szakértővé

Finnország 10 ezer embert képzett MI-szakértővé

Jövőbe tekintő program indult el az északi országban 2018-ban. Ennek keretében a finnek 1 százaléka irakozhatott be egy ingyenes mesterséges intelligencia-oktatásra.

Közel 55 ezer ember tanulhatott térítésmentesen Finnországban a kormány mesterséges intelligencia-programja keretében.
 
Az „Egy százalék MI” elnevezésű program 2018-ban indult el, s célja az volt, hogy az ország lakosságának 1 százaléka beiratkozhasson egy ingyenes mesterséges intelligencia-kuruzusra.
 
A kezdeményezésben magáncégek és egyetemek is részt vesznek. 2018 decemberéig 10. 500 ember végezte el a képzést, közülük csaknem 4 ezren külföldiek.
 
A mesterséges intelligencia-képzés azokat is érdekelte, akik nem a technológia területéről jöttek
A mesterséges intelligencia-képzés azokat is érdekelte, akik nem a technológia területéről jöttek
 
Nem mellékes, hogy 2017 októberében a finn kormány elsőként lett olyan EU-s tagállam, mely nemzeti MI-stratégiát hozott létre.
 
2019 áprilisában következő lépésben azt térképezik majd fel, hogy miként tudnák a finn kisvállalkozások adaptálni a mesterséges intelligenciát.
 
Finnország az észtekkel és a svédekkel is összefog, annak érdekében, hogy ez a terület lehessen Európa első, kiemelkedő MI-laboratóriuma.
 
A mesterséges intelligencia-képzésben résztvevő emberek közül egyébként sokaknak semmi köze nem volt a technológiához: akad, aki fogorvosként dolgozik, de estéit azzal tölti, hogy a kódolás alapjait tanulja és azon gondolkodik, miként alkalmazhatja majd a mesterséges intelligenciát a saját munkájában – akár az orvosi összefoglalók írásában, akár a fogszabályozás végrehajtásában.
 
„A mesterséges intelligencia már itt van és szolgál bennünket” – fejtette ki Jaana Partanen fogász, aki 59 évesen vágott bele az újdonság megtanulásába. A legújabb fejlesztések tanulmányozása afféle hobbi lett a számára.
 
Ő azonban csak egyike annak a többezer embernek, aki nem a technológia területéről jött, de részese a nagyszabású kísérletnek.
 
Az ötlet egyszerűnek tűnik: a képzést az ország 1 százalékával kell kezdeni, megtanítani őket az MI alapjaira, vagyis úgymond elsajátítani annak gyökerét – majd fokozatosan növelni a tanulók számát az elkövetkező években.
 
A program eredetileg szabadon hozzáférhető egyetemi kurzusként indult, mára azonban nemzeti szintűvé vált, élvezve a kormány és magán vállalkozások támogatását.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.