2019. 07. 24. - 10:10

Íme az agyhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia eszköz

Íme az agyhoz kapcsolódó mesterséges intelligencia eszköz

Elon Musk startup cége a napokban mutatta be azt az agyhoz kapcsolódó eszközt, melyet a felhasználó képes a tulajdon agyával kontrollálni.

Igazi áttörés a mesterséges intelligencia terén: Elon Musk legutóbbi startup vállalata bemutatta az agy által kontrollálható, agyhoz kapcsolódó eszközt.
 
Lényege, hogy kisméretű szálakat használ a neuronaktivitás észlelésére, vagyis a felhasználó képes az ellenőrzése alatt tartani azt a saját agyával.
 
A kaliforniai tudományos akadémián előadott prezentációja során Elon Musk kifejtette, a Neuralink nevű, agy-számítógép interfész-vállalat most kilépett az árnyékból, hogy bemutassa az emberre vonatkozó neuronolvasási technológiával kapcsolatos terveit – akár már a következő év elején.
 
Mesterséges intelligencia: Elon Musk bemutatta az agy-gép interfészt
Mesterséges intelligencia: Elon Musk bemutatta az agy-gép interfészt
 
„Úgy gondolom, ez a felfedezés civilizáció-szerte igen fontos lesz – mondta Musk. – Egy nagy sávszélességű agy-gép interfésszel lehetőségünk lesz arra, hogy ne maradjunk le túlságosan a mesterséges intelligencia tudása mögött.”
 
A Neuralink jelenleg apró processzorokat fejleszt, amelyek képesek lesznek kapcsolódni az agyhoz, miniatűr szálakon keresztül – ezek vékonyabbak lesznek, mint az emberi haj. A 4-6 mikrométeres szenzorokat a koponya felületére lehet illeszteni, s információt továbbít a hordható számítógéphez, mely a fül mögött helyezkedik el.
 
Elon Musk azt is elmondta, hogy hosszútávon a Neuralink célja kideríteni, „hogyan lehet megteremteni egyfajta szimbiózist a mesterséges intelligenciával.” Természetesen ez nem egy kötelező dolog, aki szeretne ilyet, annak lehet.
 
Musk hozzátette, hogy a Neuralink nem a semmiből került elő, hosszadalmas akadémiai munka áll mögötte.
 
Egy biztos, egyetlen létező technológia sem képes illeszkedni a Neuralink céljához - az eszköz minimálisan invazív módon, közvetlenül képes olvasni a neurális, azaz idegtüskéket.
 
A Neuralink eszköz beültetéséhez egyébként már fejlett optikával felszerelt sebészrobotot is kifejlesztettek. Alkalmas a finom szálak szövésére az agyszövetben, anélkül, hogy károsítaná a vérereket. Az idegsebész robot hat szálat (192 elektródát) helyez fel percenként 24 mikronos tű segítségével. „Valahogy úgy dolgozik, mint egy varrógép”, mondta Elon Musk, leírva a szálak implantációját.
 
Ha egyszer beültették az ember agyába, a szálak képesek lesznek olvasási és írási műveletek végrehajtására, igen nagy adatmennyiséggel.
 
A külső vevőkészülék ezt követően vezeték nélkül képes kommunikálni a beültetett chippel és kontaktust létesíteni alkalmazásokkal, noha jelenleg még a vezetékes külső kapcsolatot (USB-C) használja.
 
A cikket folytatjuk.
 
László Adrienn

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.