2019. 05. 09. - 15:40

Interaktív mesterséges intelligencia kiállítást rendeztek

Interaktív mesterséges intelligencia kiállítást rendeztek
A Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció szervezésében "MI  ÉlményTÁR, MI ÉlményTér" címmel került megrendezésre Európa első interaktív mesterséges intelligencia kiállítása. 
Szertics Gergely, szakmai vezető interjú keretében hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy közelebb vigyék a mesterséges intelligenciát a nagyközönséghez. Több mint húsz kiállító mutatott be olyan technológiát, amely nem csak elősegíti a mesterséges intelligenciát, de abba is betekintést enged, hogy hogyan hasznosítható az MI a mindennapokban. A nemzetközi cégek mellett magyar fejlesztések is megjelentek a kiállításon, a paletta pedig igen széleskörű volt: robotok, chatbotok, önvezetőautók.
 
 
 
 
Szertics Gergely a Mesterséges Intelligencia Koalícióval kapcsolatban elmondta: két fő feladata van, egyrészt az MI stratégia megalkotása, másrészt az MI ökoszisztémia élénkítése. "Utóbbihoz a kiállítás is hozzájárul" - tette hozzá. Szavai szerint a mesterséges intelligencia napjainkban már nem egy "űrtudomány", elérhetőségét jelzi, hogy a PhD képzéstől kedzve, a rövidebb, felnőttképzésekig is megjelenik már az oktatásban. "A mesterséges intelligencia olyan lesz, mint ma az áram. Mindenben ott van, mégse látni, ugyanakkor nagyságrenddel hatákonyabbá teszi az eszközöket."
 
TakácsDalma
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.