2018. 08. 27. - 09:00

Komoly segítség a mesterséges intelligencia a rákellenes harcban

Komoly segítség a mesterséges intelligencia a rákellenes harcban

Az orvosok hamarosan hatékonyabban harcolhatnak a rák ellen – köszönhetően a Közép-Floridai Egyetem Számítógépes kutatóközpontjának, mely mesterséges intelligenciát használt.

Komoly és hatékony segítséget jelenthet a mesterséges intelligencia a rákellenes küzdelemben. A Közép-Floridai Egyetem Számítógépes Kutatóközpontjának mérnökei megtanították a számítógépet, hogyan kell felderíteni a tüdőrák apró foltjait a CT vizsgálat során, amelyek azonosításával a radiológusoknak gyakran vannak gondjaik.

A mesterséges intelligencia rendszer 95 százalékban pontos, szemben az emberek által produkált 65 százalékkal.

Rodney LaLonde, doktorandusz elmondta: az agyat használták modellként a rendszer megalkotásához. „Tudjuk-e, miként erősödik az agyban levő idegsejtek közötti kapcsolat a fejlesztés és a tanulás során? Ezt a mintát használtuk, hogy segítsünk a rendszernek megérteni, miként figyeljen bizonyos jelekre a CT képeken és megtanítsa magát, hogyan találhatja meg ezeket az apró tumorokat.”

A mesterséges intelligencia segítségével jóval pontosabban lehet azonosítani a tumort

A mesterséges intelligencia segítségével jóval pontosabban lehet azonosítani a tumort

A megközelítés hasonló az algoritmusokhoz, amelyeket az arcfelismerő szoftvereknél használnak: sok ezer arcot szkennel a rendszer és egy adott mintát keres.

Ulas Bagci mérnökasszisztens professzor vezeti azt a csoportot, mely a mesterséges intelligencia potenciális orvosi alkalmazásaira összpontosít.

A kutatók több mint ezer CT-képet tápláltak a szoftverbe, melyet arra fejlesztettek ki, hogy segítsen a számítógépnek megtanulni, hogyan figyelje a tumorokat. Naji Khosravan doktorandusz tervezte meg a tanulás rendszerének gerincét. LaLonde pedig arra tanította meg a számítógépet, hogy az egyéb szöveteket, idegeket ignorálja a CT-vizsgálat során, a tüdőszöveteket elemezze.

Sarfaraz Hussein, aki már megszerezte doktorátusát, a mesterséges intelligencia képességét finomította arra, hogy azonosítsa a rákos tumorokat a jóindulatúakkal szemben. Harish Ravi Parkash végzős hallgató pedig azt kutatja, vajon egy másik MI-rendszert is lehetne-e fejleszteni, amely segít azonosítani vagy előre megjósolni egyéb agyi rendellenességeket.

László Adrienn

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.