2018. 10. 09. - 19:09

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció
Magyarország prominens cégeinek jelenlétében került aláírásra az a dokumentum, amely által megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció. 
Balatonfüreden, az Infotér konferencia nulladik napján alakult meg a mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló Mesterséges Intelligencia Koalíció. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: a koalíció Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra.
 
 
A koalíció Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra
 
 
Emlékeztetett rá, hogy az előző három ipari forradalomhoz képest, most olyan géppekkel áll szembe az emberiség, amelyek  intelligensek, képesek döntéseket hozni. Felidézte, hogy erre a változásra hazánk gyorsan reagált az Ipar 4.0-val, illetve az 5G koalícióval, a folyamat következő lépése pedig a mesterséges intelligencia megjelenésének kezelése.
 
 
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció
 
 
Az MI Koalíció közösen határozza majd meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit
 
 
 
Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében. Hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, mely után megkezdődhet az igazi munka.
 
Takács Dalma

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.