2018. 02. 09. - 19:58

Mesterséges intelligencia a hosszabb életért

Mesterséges intelligencia a hosszabb életért

Az Insilico Medicine tudósai egy olyan képletet alkottak meg, amely megmagyarázhatja az ember biológiai életkorát. Ez akár az időskori betegségek, mint például a demencia leküzdésében is segíthet, ugyanis megmutatja, hogy a gyógyszerek változása vagy az életmód milyen módon befolyásolja a betegeket.

A mesterséges intelligencia segíthet az embereknek, hogy hosszú életük legyen. A szakemberek által kifejlesztett képlet kimutatja a belső életkort és feltárja, hogy bizonyos életmódbeli változtatások, valamint az orvosi termékek által növekedhet-e az élet. A képlet teljesen pontos eredményeket hozott mintegy 130 ezer egyednek a vérmintáik alapján. A kutatás szerint a mesterséges intelligenciának köszönhetően akár az is kiderülhet, hogy mekkora az olyan betegségek kialakulásának a kockázata, mint például a rák vagy a szív- és érrendszeri betegségek. 


Mesterséges intelligencia a hosszabb életért

A belső óra egyébként eltérhet a tényleges életkortól. Például egy 60 éves nőnek, aki egészségesen él akár 50 is lehet a biológiai órája. A kutatások szerint azok az emberek, akik biológiailag fiatalabbak hosszabb ideig élhetnek. A tudósok úgy gondolják továbbá, hogy a képlet felhasználható a gyógyszerek és egyéb orvosi kezelések során.

A szakértők a telomerek, azaz a kromoszómák védő végeit vizsgálják. Ezáltal határozzák meg az emberek biológiai korát. Azok pedig, akik hosszabb telomerekkel élnek, hosszabb életre számíthatnak. Ezek tulajdonképpen a korral együtt rövidülnek, de az életmód is nagy befolyással bír, hiszen a mozgás hiány, a dohányzás és a túlzott alkohol fogyasztás is rövidíti.

Nemrégiben elindult egyébként egy olyan súlycsökkentő vizsgálat is, amely azt kutatja, hogy a genetika befolyásolja-e az étrendet vagy a testmozgást.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.