2019. 05. 28. - 10:15

Mesterséges intelligencia: megjött a málnaszedő robot

Mesterséges intelligencia: megjött a málnaszedő robot

Megérkezett a világ első málnaszedő robotja. Az önállóan dolgozó, mesterségesen intelligens gép naponta több mint 25 ezer málnaszemet képes leszedni.

Szolgálatba állították a világ első málnaszedő robotját. Az önálló géptől elvárható, hogy naponta több mint 25 ezer málnaszemet takarítson be – túlszárnyalva ezzel az ember dolgozókat.
 
Miután felméri a gyümölcs korát, fogó karjával ragadja meg a gyümölcsöt, s óvatosan beleteszi a várakozó gyümölcstartó dobozba. Az egész folyamat nagyjából 1 percet vesz igénybe egyetlen málnaszem esetében.
 
Talán túl soknak tűnik a 700 ezer fontos ára, ám ha minden a tervek szerint halad, a gyümölcsszedés jövője a robotokban keresendő.
 
Különösen, hogy mindegyik több mint 25 ezer szemet képes leszedni naponta, jócskán megelőzve ezzel az embereket, akik körülbelül 15 ezret tudnak betakarítani egy 8 órás műszak alkalmával – állítja a Fieldwork Robotics és a Plymouthi Egyetem.
 
Az emberi kéz nem tudja felvenni a versenyt a málnaszedő robottal
Az emberi kéz nem tudja felvenni a versenyt a málnaszedő robottal
 
A robotot kipróbálták az Egyesült Királyságban, mivel a mezőgazdasági ágazat Angliában jelenleg a növekvő munkaerőköltségekkel és a szezonális munkavállalók Brexit-hoz kapcsolódó hiányával küzd.
 
Mi több, a Kelet-Európából származó szezonális munkavállalók száma is csökkent, részben a Brexittel kapcsolatos félelmek miatt – illetve azért, mert Románia és Lengyelország feltörekvő gazdaságai meggyőzték saját munkavállalóikat, hogy maradjanak otthon dolgozni.
 
A málnaszedő robotot Hall Hunterrel közösen fejlesztették ki – ő egyike Nagy-Britannia legnagyobb málnatermelőinek, s ellátja a legjelentősebb élelmiszerláncolatokat, köztük a Tesco-t, a Waitrose-t vagy a Marks & Spencer-t.
 
A mesterségesen intelligens robot 1,8 méter magas, kerekeken halad és robotkarral dolgozik. Hall Hunter gazdaságában próbálták ki először, Nyugat-Sussexben, egy Chichester melletti farmon.
 
Érzékelők és 3 dimenziós kamerák követték, fogó karja úgy közelít rá egy gyümölcsre, hogy közben a gépi tanulást használja – amely a mesterséges intelligencia egyik formája. Teljes megdöntésnél a robot 10 másodperc alatt leszed egy málnát, s egy tálcába dobja, ahol a gyümölcs érettsége alapján szelektálódik,  mielőtt továbbhalad a dobozba – ezután készen áll arra, hogy a boltba szállítsák.
 
A málnaszedő robot végső változata, melyet várhatóan 2020-ban kezdenek értékesíteni, négy karral rendelkezik majd, melyek mindegyike egyidejűleg képes szedni a gyümölcsöt.
 
Különálló kísérletek, melyeket Kínában végeztek, azt mutatták: egy ilyen robot képes a paradicsom leszedésére, de kipróbálták karfiolon is.
 
Miután a robotok nem fáradnak el, akár napi 20 órát is dolgozhatnak. A nagyobb kihívás azonban az volt, hogy alkalmazkodni tudjanak különböző fényviszonyokhoz - fejtette ki Rui Andres, a Frontier IP portfólió-menedzsere, a Fieldwork egyik fő támogatója.
 
A málnaszedő robot egyébként dr. Martin Stoelen találmánya – ő a Plymouth Egyetem robotikai előadója. A repülőgépiparból nyargalt át a robotikára, s ebben a nagyszülei norvégiai gazdasága inspirálta. Először a leglágyabb gyümölcsökkel kezdte kipróbálni a robotot, s abban bízik, a technológia hamarosan képes lesz arra, hogy minden típusú zöldséget, gyümölcsöt könnyedén betakaríthasson egy ilyen gép.
 
Egy biztos, egyes termelők már kifejezték érdeklődésüket a robot iránt.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.