2020. 08. 27. - 08:04

Mesterséges intelligencia segítségével ismeri fel és fogja meg egy robot az átlátszó tárgyakat

Mesterséges intelligencia segítségével ismeri fel és fogja meg egy robot az átlátszó tárgyakat
Már a teljesen áttetsző tárgyak felismerése sem jelent akadályt a robotok számára. Nemrég ugyanis kifejlesztettek egy olyan, színkamerákat és mesterséges intelligenciát használó technológiát, mely által egy robot képes megragadni az átlátszó objektumokat.

A robotoknál az elmúlt években mesteri szintre emelkedett az a képesség, hogy különféle formájú, nagyságú és színű tárgyakat felismerjenek és megfogjanak. Viszont a nagyon fényes vagy éppen áttetsző dolgok eddig kihívás elé állították őket, ennek oka pedig a használt technológiában keresendő.

Az ilyen zavarok ugyanis a kamerák mélységszenzorából eredeztethetők. Ezek a kamerák ugyanis infravörös fényt sugároznak egy tárgyra azért, hogy felismerjék annak alakját. Az ilyen módszer jól is működik nem áttetsző objektumok esetében, viszont az átlátszóknál a fény egyenesen áthatol rajtuk, miközben szét is szóródik, így bonyolulttá válik egy elem alakjának megállapítása.


Átlátszó tárgyakkal is elboldogul a mesterséges intelligencia


A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kutatói viszont egy elég egyszerű megoldással rukkoltak elő: hagyományos, vagyis kereskedelmi forgalomban is elérhető színkamerákat adtak a rendszerhez. A kameraképeket aztán gépi tanulási algoritmusokkal egyesítették, így az alakfelismerés immár színek által valósítható meg.

A csapat tagjai először a nem átlátszó tárgyak mélységi kameraképeivel tréningezték a mesterséges intelligenciát, melyeket ugyanazon tárgyak színes képeivel kombinálták. Ez lehetővé tette, hogy a képek által felismerhető legyen egy objektum 3D-s formája, valamint pozíciója a térben, ami a robotok számára nagyon fontos információ. Ezáltal lesznek ugyanis alkalmasak arra, hogy az ilyen fényes és áttetsző tárgyakat megragadják, még akkor is, ha egyébként az elemek kuszán, zavarosan, azaz rendezetlenül helyezkednek el.

A kutatócsoport viszont úgy gondolja, hogy a megoldásuk még messze van a tökéletestől. David Held, az egyetem robotikai intézetének adjunktusa szerint vannak hiányosságok, de nagyrészt már most is jól működik a rendszerük, sokkal jobban, mint bármilyen korábbi próbálkozás, amelyet az áttetsző vagy fényvisszaverő tárgyak megfogására bárki valaha is kifejlesztett.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.