2019. 03. 06. - 09:30

Súlyos betegségek azonosításában segít a mesterséges intelligencia

Súlyos betegségek azonosításában segít a mesterséges intelligencia

A kutatók olyan mesterséges intelligencia platformot hoztak létre, mely alkalmas neurodegeneratív betegségek széles körének kimutatására – kezdve az Alzheimer-kórtól a krónikus traumatikus encephalopathiáig.

Újabb komoly fejlesztés a mesterséges intelligencia terén: a kutatók olyan, MI-platformot alkottak meg, mely neurodegeneratív betegségek széles körét képes detektálni az emberi agyszövet-mintákban – adta hírül egy tanulmány, melyet a Mount Sinai Icahn Egészségügyi Iskolájában végeztek a kutatók.  
 
A Nature Medical Journal Laboratory szaklapban publikált tanulmány szerint ez a felfedezés segít a tudósoknak célzott biomarkereket és terápiákat alkotni, melyek pontosabb diagnózist eredményeznek az összetett agybetegségek esetében – ezzel pedig javíthatják a páciensek állapotát és a kór kimenetelét.
 
Az Alzheimer-kór egyik jellemzője az abnormális tau-fehérjék felhalmozódása az agy neurofibrilláris kötegeiben – ám más neurodegeneratív betegségek esetében is tapasztalható a felhalmozódásuk, így a krónikus traumatikus encephalopathiánál, valamint egyéb, korral összefüggő állapotoknál.
 
A pontos diagnózis ezen betegségeknél meglehetősen nagy kihívást jelent, s magasan képzett szakemberre van szükség detektálásukhoz.
 
A Mount Sinai Számítástechnikai és Rendszerpatológiai Központ kutatói kifejlesztettek és már használtak is egy ún. precíz informatikai platformot, hogy a gépi tanulási megközelítést a digitalizált mikroszkópos lemezekhez alkalmazhassák a neurodegeneratív betegségben szenvedő betegek szövetmintái esetében.  
 
A mesterséges intelligencia használata pontosabb diagnózisokat eredményez
A mesterséges intelligencia használata pontosabb diagnózisokat eredményez
 
A mély tanulás használatával a képeket konvolúciós neurális hálózat létrehozására használták, mely képes a neurofibrilláris kötések azonosítására - nagyfokú pontossággal, közvetlenül a digitalizált képekből.
 
„A mesterséges intelligencia alkalmazása nagy potenciállal rendelkezik a neurodegeneratív betegségek felismerésének, sőt számszerűsítésének javítására - mely jelentős előrelépést jelent a meglévő, munkaigényes és rosszul reprodukálható megközelítésekhez képest” – mondta el John Crary orvos, PhD, vezető kutató, az Icahn patológia- és idegtudományi professzora, aki úgy gondolja: a projekt hatékonyabb és pontosabb diagnózishoz vezet majd a neurodegeneratív betegségek terén.
 
Ez az első olyan rendszer egyébként, amely használható mélytanulási algoritmusok kiértékelésére nagyszabású képadatok alkalmazásával a neuropatológiában. A precíz informatikai platform lehetővé teszi az adatkezelést, a vizuális feltárást, az objektumok felvázolását, a többfunkciós áttekintést és a mély tanulási algoritmusok értékelését.
 
A Számítástechnikai és Rendszerpatológiás Központ kutatói fejlett számítógépes tudományokat és matematikai technikákat alkalmaztak a legmodernebb mikroszkóp technológiával, számítógépes látással és a mesterséges intelligenciával karöltve, hogy pontosabban osztályozhassák a betegségek széles körét.
 
Érdemes tudni egyébként, hogy a Mount Sinai-ban Amerika legnagyobb akadémiai patológiás osztálya található, mely több mint 80 millió tesztet végez évente s ez jelentős mennyiségű adatot kínál a kutatók számára, melyeket használni tudnak a tesztelés és a diagnosztika javítására - emelte ki Carlos Cordon-Cardo, orvos, PhD, a Mount Sinai patológiai osztályának vezetője, a patológia, valamint genetika és genomika tudományának professzora.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.