2019. 02. 14. - 09:27

Szakmai napot tartott az MI Koalíció

Szakmai napot tartott az MI Koalíció
Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció megtartotta első szakmai napját Budapesten, a program keretében 150 tagszervezet által delegált 250 résztvevőnek nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit, és megkezdték a tartalmi munkát.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye kiemeli: a szakmai napon a résztvevők meghatározták azokat a projekteket, amelyek mentén megkezdik az első negyedéves munkát. Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár megnyitó beszédében elmondta, a mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhet az ország.

 

Szakmai napot tartott az MI Koalíció

 

 

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások körében minden felmérés szerint jelentős a lemaradás a digitalizáció és az automatizálás terén. Ez komoly versenyképességi kihívást jelent, és azonnali beavatkozást igényel.

 

 

 

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke a közlemény szerint kiemelte, az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait, és állandó fórumot biztosítson. Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője bejelentette, hogy a koalíció hamarosan megkezdi egy "MI Térkép" kialakítását, ami online felület lesz a mesterséges intelligencia felhasználásával működő gyakorlati megoldások gyűjtésére. 

MTI/TakácsDalma

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.