2019. 04. 02. - 13:00

Újra SMART innovációs konferencia Budapesten

Újra SMART innovációs konferencia Budapesten

Idén is rengeteg látogatót vonz a magyar fővárosban megrendezett, nagyszabású innovációs összejövetel, melyen ezúttal az IVSZ DIGITALL és a SMART Konferencia együtt mutatkozik be.

Bár korábban önmagában is nagy sikere volt, most egyesül az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) összejövetele a SMART konferenciával, mégpedig az innováció ünnepének is nevezhető SMART rendezvényen.
 
Manapság az innováció megdöbbentő gyorsasággal söpör végig a fejlett világon: új technológiák, termékek, stratégiák, modellek kerülnek középpontba. Igazi kihívás az egész iparágakat elsodró jelenséget lehetőséggé alakítani, szükséges hozzá az átláthatóság és az egyedi látásmód.
 
Ezzel szolgál most a 2019-es Smart konferencia, a budapesti Akvárium klubban, ahol április 2-án számos érdekes és előremutató előadást hallgathat meg a közönség.
 
smart_konferencia_01
Számos érdekes előadást hallgathatnak meg az érdeklődők budapesti SMART konferencián
 
A közel 1000 látogatót számláló eseményen ebben az esztendőben is képviselteti magát minden, innovációhoz kötődő szakember, cég és startup, de a tehetséges fiatalok is.
 
A Smart konferencián az érdeklődők 5 teremben – Kék, Piros, Zöld, Lila és Sárga - hallgathatnak bele az előadásokba, melyek közül külön figyelmet érdemelnek a jövőnket és a digitalizálást érintő témák.
 
A Kék teremben például a magyar innovácó újraprogramozásáról, a humán központú innovációról, egy digitális lehetőség történetéről zajlik előadás és kiderül, miért a digitális az új normális.
 
Számos új technológiáról esik szó, például az orvostudomány területén vagy megtudhatjuk, milyen a digitalizáció köré teremtett valóság. Nem hiányozhat a témakörökből a Big Data elemzése, ahogyan az sem, milyen kihívásai lehetnek a nagyvállalati innovációnak, s milyen korlátai a technológiának.
 
Természetesen annak is figyelmet kell szentelni, hogyan hatnak az újdonságok, digitális eszközök az emberre, s miként érdemes ezekkel bánni, hogy valóban előnyünk és ne hátrányunk származzon belőlük.
 
A Lila Teremben a jövő városában tapasztalható, ma még elképzelhetetlen képről kaphatunk egy kis ízletítőt, s meghallgathatjuk, milyen gazdasági és társadalmi kihívásokkal szembesül a mesterséges intelligencia. Példának okáért képet kaphatunk arról, ki hogyan foglalkozik vele régiós szinten és miként védhetőek meg az adatok az MI korában.
 
Banki szakemberek és fizikus is elemzi majd a jövő technológia kérdéseit, de szóba kerül az 5G internet is, pontosabban az, evolúciót vagy revolúciót okoz majd. Mesterséges intelligencia körkép segít informálódni a jelenlegi hazai helyzetről.
 
S természetesen nem hiányozhatnak a robotok sem – vagyis a velük kapcsolatos, informatív és érdekes előadások. Így például a szoftver cobotok építése, vagy a szociálisan érzékeny robot témája.
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.