Világháborús képeken azonosítja az arcokat a mesterséges intelligencia

Daniel Patt számára a "From Numbers to Names", azaz "Számoktól a nevekig" (N2N) mesterséges intelligencia eszköz kifejlesztésének ötlete 2016-ban, a varsói POLIN Lengyel Zsidó Történeti Múzeumban kezdődött, miközben a holokauszt túlélőinek és áldozatainak fotója mellett sétált.
Patt-et kísértette az a lehetőség, hogy esetleg a rokonai képei mellett halad el anélkül, hogy tudna róla, ezért vágott bele az N2N projekt megvalósításába. A megoldás arcfelismerő mesterséges intelligenciát használ és lehetővé teszi, hogy több száz, a háború előtti Európából és a holokauszt idejéből származó fotót átvizsgáljon, és összekapcsolja őket a ma élő emberekkel.
Mesterséges intelligencia segíthet a világháború áldozatainak azonosításában
Az N2N több ezer, az USHMM (vagyis az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma) által hozzáférhetővé tett fényképet, valamint a túlélők és felmenőik által készített képeket kutat át. Jelenleg azonban a szoftver csak a rendelkezésére álló adatbázisban fellelhető 10 legjobb lehetséges egyezést jeleníti meg.
Az eszköz használata egyszerű: csak fel kell tölteni valakiről egy körülbelül ugyanabban az időben készült képet, és az algoritmus azonnal összeveti a múzeum adatbázisában lévő képekkel. Patt szerint az N2N nem tesz semmilyen szoftveralapú állítást az azonosítás megbízhatóságáról, ehelyett az oldal látogatóira bízza ezt a döntést.
Patt további 700.000 képet szeretne beszerezni a holokauszt előtti és a holokauszt időszakából, ehhez pedig a jövőben múzeumokkal, iskolákkal, kutatóintézetekkel és más csoportokkal is együtt kíván működni.
"Eddig közel félmillió fotót elemeztünk, amelyek körülbelül 2 millió arcot tartalmaznak, és van egy csomó potenciális azonosító, amelyeket most manuálisan átnézünk" - mondta el a mérnök.
Pattnek egyébként személyes érdeke fűződik a projekthez, mivel négy nagyszülője közül három lengyelországi holokauszt-túlélő. Nagymamájának is szeretne segíteni abban, hogy felkutassa azokról a családtagokról készült fényképeket, akiket a nácik megöltek.
V.V.