2018. 11. 07. - 18:42

Ízig-vérig mesterséges intelligencia alapú telefonon dolgozik az Essential

Ízig-vérig mesterséges intelligencia alapú telefonon dolgozik az Essential
Gyakorlatilag magától képes üzenni ismerőseinknek az Essential új okostelefonja, mely bár egyelőre még tervezési fázisban van, de már most kijelenthető, hogy a mesterséges intelligencia funkciók egy új szintjét fogja képviselni.

Annak idején nagy reményekkel és tervekkel vágott bele az Android operációs rendszer egyik korábbi főguruja, Andy Rubin az Essential PH-1 okostelefon elkészítésébe, ami megannyi megpróbáltatás után bár végül megjelent, de közel sem lett olyan sikeres, mint várták. Az ok sokak szerint az, hogy nem volt elég különleges, csak átlagosnak számított a versenytársak között. Nos, a készülő új telefonnal várhatóan nem ez lesz a helyzet.


Az első Essential okostelefon után egy komoly mesterséges intelligenciát élvező telefon jöhet


A készülő Essential telefon olyan fejlett mesterséges intelligenciával rendelkezik, hogy a tulajdonosa helyett, pontosabban annak nevében lesz képes megválaszolni az üzeneteket. A hírek szerint ezt a fejlesztést annyira komolyan veszi a gyártó, hogy minden más projektet leállítottak.

11072-essential-phone-ai-mi-mesterseges-intelligenciaAz új szerkezet nem is igazán okostelefonra fog hasonlítani. Csak egy kis kijelzője lesz, a vezérlés pedig leginkább hangutasításokkal valósítható majd meg, kihasználva a saját AI-szoftverük képességeit.

A koncepció szerint találkozók szervezésére, emailek és SMS-ek megválaszolására egyaránt alkalmas lesz a készülék, de természetesen telefonhívásokat is lehet vele folytatni. A gyártó ezzel az új kütyüvel tervez végre betörni az Apple és a Samsung által uralt okostelefon-piacra, méghozzá úgy, hogy a praktikusságra és kényelemre helyezni a hangsúlyt a vetélytársakkal szemben.

A tervek szerint az Essential még idén év végig elkészít egy prototípust az új telefonból, amit aztán a januári Consumer Electronics Show rendezvényen be is mutat a világnak Las Vegasban.

-W-

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.