2019. 01. 17. - 19:04

Mesterséges intelligencia alapú egészségügyi szolgáltatást indított a Google Thaiföldön

Mesterséges intelligencia alapú egészségügyi szolgáltatást indított a Google Thaiföldön
A diabéteszes szembetegség tüneteinek korai felismerésére, és ehhez kapcsolódóan a gyógyulás esélyeit nagy mértékben növelő lépést tett a Google azzal, hogy a diabétesz szemészeti szövődményeihez kapcsolódó, mesterséges intelligenciát is használó egészségügyi szolgáltatást indított el nemrég Thaiföldön.

A Google már évek óta dolgozik indiai és amerikai szemspecialistákkal azon a mesterséges intelligencia alapú rendszeren, ami segít az orvosoknak a szem hátsó feléről készült felvételek elemzésével felderíteni a diabéteszes retinopátia tüneteit. Mostanra a technika eljutott odáig, hogy ennek a betegségnek a felismerése az MI-alapú gép esetében olyan pontossá vált, mint egy szemspecialista orvosnál.


A Google által fejlesztett mesterséges intelligencia
fel tudja ismerni a diabéteszes szembetegséget


Mindez azt jelenti, hogy az orvosok és a személyzetük több pácienst tudnak vizsgálni kevesebb idő alatt, és jó eséllyel megmenthetik az embereket akár a vakságtól is a korai felismerésnek köszönhetően.

A fejlődés Thaiföldön is folytatódott az elmúlt hónapokban, nemrég pedig a Google és a helyi egészségügyi szervezetek legnagyobbjai közösen jelentették be, hogy szintet léptek: a thaiföldi fővárosban, Bangkokban található Rajavithi Hospital kórház megkezdte a mesterséges intelligencián alapuló diabéteszes retinopátia vizsgálatok alkalmazását.

A Google által fejlesztett mesterséges intelligencia fel tudja ismerni a diabéteszes szembetegségetAnnak érdekében, hogy a lehető legtöbb ágazat hozzájáruljon a térség MI-fejlődéséhez, a Google létrehozta az Asia Pacific AI for Social Good Research Network hálózatot. Ez összehozza a vezető akadémikusokat, hogy a szociális javakat szem előtt tartva kutatást végezzenek a mesterséges intelligencia terén. A hálózat egyben egy fórum is lesz, ahol a felmerülő vitás kérdéseket meg lehet vitetni a kormány, a civil társadalom és a magánszektor között.

A Google a jövőben továbbra is nagy hangsúlyt fektet a hasonló fejlesztésekre, és keresni fogja a kapcsolatot a megfelelő szervezetekkel, hogy a felmerülő kihívásokra megoldást szolgáltasson.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.