2019. 10. 21. - 12:55
Újjászületik a fonyódi Sirály Szálló
Megújult hotel lesz az egykori híres fonyódi szállóból. A több mint száz éves Sirályt pályázati pénzből szépítenék meg.
Felújítják a fonyódi Sirály Szállót. Hidvégi József, a balatoni város polgármestere elárulta: a szálló tulajdonosa adta hírül, hogy nyertes pályázatból szerzett pénzből újulna meg a hotel, s ezután is szállodaként működne a már több mint 100 esztendős épület – írta meg a turizmusonline.hu.
A térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila ugyancsak megerősítette a jó hírt Facebook bejegyzésében.
Jelenleg készülnek a megújuló szálloda kiviteli tervei. A tulajdonos néhány hete nyert pályázati összeget a felújításra.
A Sirály Szállót 1905-ben húzták fel, gróf Zichy Béla építtette, akkoriban a felső középosztály látogatta.
A szállodarész mellett készült étterem, bálterem és bár is. Az 1900-as évek elején a helyi társasági élet meghatározó helyszíne volt a Sirály Szálló, ahol Anna-bált is tartottak – írta meg a turizmusonline.hu.
1963-ban más külseje lett a szállónak, a bálteremből pedig diszkó lett. A ’90-es évek közepétől kihasználatlanul áll az épület – tudatta a lap.
Fotó: Facebook
László Adrienn