2016. 04. 04. - 18:22

Hamarosan indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Hamarosan indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

2016. április8. és 24. között rendezik meg az idei fesztivált, ahol színvonalas és izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválra érkezők olyan neves darabokat láthatnak, melyek kimagaslóak a magyar zenetörténetben. Ilyenek például Liszt Ferenc híres művei. Bemutatkozik két magyar zongorista is, Farkas Gábor és Balog József, illetve előadást hallhatnak a zongorista-zeneszerzőtől, Oláh Kálmántól is. Mivel ebben az évben ünnepeljük Bartók Béla születésének 135. évfordulóját, így a fesztivál programjában több ehhez kapcsolódó rendezvény is lesz.

Budapest Tavaszi Fesztivál

A több napos esemény egyébként Kínához is kapcsolódik majd, de nemcsak zeneileg, ugyanis kínai tervezők mutatják meg alkotásaikat, illetve Katti Zoób ruháit is megcsodálhatják az érdeklődők. Ha pedig mindez nem volna elég, akkor az opera szerelmesei ellátogatgatnak a Puccini Turandot című előadására. Ez pedig csak néhány a színvonalas programok közül, amit a Budapesti Tavaszi Fesztivál kínál. Érdemes tehát ellátogatni idén áprilisban a fővárosba.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.