Szépségfogászat - Fogpótlás

Fogak: korai stresszt jelez a görbe harapás?

Fogak: korai stresszt jelez a görbe harapás?

Kutatók szerint az élet korai időszakában bekövetkezett stresszre utal, ha valakinek görbe a harapása. A fogantatás utáni ezer nap ugyanis meghatározó.

Ismét megerősítették fogászati kutatók, hogy egy ember megfoganását követő 1000 nap erősen befolyásolja várható élettartamát, valamint a krónikus betegségekre való fogékonyságát is.

Az elsődleges marker, mely a korai időszakban jelentkezett stresszt azonosítja, az alacsony születési súly – vagyis az anya terhessége alatt nem volt megfelelően táplált.

Korai életszakaszban bekövetkezett stressz okozhat görbe harapást?

Korai életszakaszban bekövetkezett stressz okozhat görbe harapást?

Ez azonban csak a születésig számít markernek – messze elmarad az első 1000 nap hatásától.

A Washingtoni Egyetem új kutatása azt sugallja: az aszimmetrikus arc szintén annak jele, hogy születés után valamilyen stressz érte a gyermeket.

„A koponyán és a fogakon felfedezhető asszimetriákat évtizedek óta használják az antropológusok a környezeti stressz feltárására, de élő populációkon ritkán alkalmazták – mondta el Philippe Hujoel, társszerző, az egyetem fogászati iskolájának professzora. – Az arc alsó részének asszimetriája a harapásból derül ki, állandó fogaknál. A vizsgálat pár perc alatt végrehajtható, s sokkal biztosabb eredményt ad, mint az emlékek vagy a születési anyakönyvi kivonat.”

Ha a harapás görbe, a fogakkal hátrafelé tartó irányban harapunk, vagy csak az egyik oldalon esik kissé előbbre a harapás. Ez a leggyakoribb, arc alsó részét érintő asszimetria. Van, akinél a jobb, másnál a bal oldalon fordul elő.

Ez a véletlenszerűnek tűnő dolog az élet korai szakaszában bekövetkezett stressz bizonyítéka – állítja a kutató.

A cikket folytatjuk.

Kapcsolódó cikk:

A fogzománc a legstrapabíróbb!

Bölcsességfogak - mikor nem vesszük hasznukat?

B.A.

Eva Longoria ikrekkel terhes?

Eva Longoria ikrekkel terhes?

Bombaként robban pár nappal ezelőtt a hír, miszerint a színésznő állapotos. Most pedig azt pletykálják, hogy ikreket vár.   
4 jel, hogy a stressz már a hajadat is érinti!

4 jel, hogy a stressz már a hajadat is é...

Mindenbe beférkőzik, vigyázni kell vele – a stressz nemcsak mentálisan befolyásolhat bennünket, hanem kinézetünkre is komoly hatást gyakorol. Például a tincsein...
Kylie Jenner pánikba esett - le akarták fotózni

Kylie Jenner pánikba esett - le akarták ...

Aggódik a lányáért Kris Jenner. Kylie, akiről szeptember óta az a hír járja, hogy várandós, keveset teszi ki a lábát otthonról, minap azonban pánikban hívta fel...
Mennyi vitaminra van szüksége a macskának?

Mennyi vitaminra van szüksége a macskána...

Nem igényel különösebb figyelmet a háziállat vitaminigénye, azonban egy-két dologra érdemes gondot fordítani.   
Elhunyt a Cranberries énekesnője

Elhunyt a Cranberries énekesnője

Mindössze 46 évesen távozott az élők sorából Dolores O’Riordan, a Cranberries zenekar énekesnője. Január 15-én, Londonban hunyt el, ahol új dalok felvételével f...
Senki sem tökéletes

Senki sem tökéletes

Kutatások igazolják, hogy azok az édesanyák, akik mindenben a tökéletességre törekednek hajlamosabbak a depresszióra.   
Vonzóbb a pasi, ha foglalt?

Vonzóbb a pasi, ha foglalt?

Egy nemrégiben elkészült tanulmány szerint a nőknek sokkal jobban tetszenek azok a férfiak, akik már kapcsolatban élnek. Vajon mi lehet az oka?  
Kendall Jenner ledobta a textilt

Kendall Jenner ledobta a textilt

A népszerű modell a testvéreihez hasonlóan megvált ruháitól egy fotózás kedvéért. Nézd csak!  
A kevés hús segíthet a fogyásban?

A kevés hús segíthet a fogyásban?

Kutatók szerint hiába figyelnek a fogyni vágyók arra, hogy mennyit esznek a sok hús gátolhatja a súlyvesztést.   
Eljegyezték Britney Spears-t?

Eljegyezték Britney Spears-t?

Okot adott a találgatásokra a tehetséges énekesnő – Britney Spearsről ismert, hogy 2016 vége óta a nála fiatalabb Sam Ashgarival jár, de vajon már a vőlegénye i...
< >