2017. 01. 12. - 12:50

Megjavulhatnak a fogak maguktól?

Megjavulhatnak a fogak maguktól?

A mai tudomány állása szerint a fogakat a fogász tudja helyreállítani, tömés behelyezésével és kezeléssel – ám lehetséges, hogy a jövőben képesek lesznek meggyógyítani magukat, saját őssejtek segítségével. Így a hagyományos tömések ideje lejárna.

Van rá esély, hogy egy napon a fogaink magukat is meg tudják gyógyítani. Mégpedig saját őssejtjeikkel – kiiktatva ezzel a tradícionális tömések használatát – állítják a kutatók.

Noha mindez még laboratóriumi szakaszban van, az új módszert egereken már teszteltek, mely azt jelzi, hogy a Tideglusib nevű gyógyszer stimulálhatja a fogakat a szuvasodás megjavítására.

Ha eljön az ideje, a fogakat nagyobb eséllyel lehet majd megmenteni

Ha eljön az ideje, a fogakat nagyobb eséllyel lehet majd megmenteni

„A fogaknak jelenleg korlátozott a képességük az önjavításra, azáltal, hogy aktiválják saját őssejtjeiket” – mondta a tanulmány vezető kutatója, Paul Sharpe, aki a londoni King’s College Fogászati Intézetének biológia professzora. Ám a természetes önjavító folyamatot nagymértékben ösztönzi az említett gyógyszer kifejlesztése.

Ha a fogak magukat meg tudnák javítani, saját, természetes anyagukkal, az a teljes vitalitás és szerkezet megtartását jelentené – tette hozzá a szakember.

Dr. Ronald Burakoff, New York-i fogorvos egyetért.

„Ez része az úgynevezett regeneratív gyökérkezelésnek a fogak megmentése érdekében" – fejtette ki Burakoff, aki a Manhasset-i North Shore Egyetemi Kórház, valamint a New Yorki New Hyde Park Long Island Zsidó Orvosi Központjának fogászatának vezetője.

Az őssejt-kutatások vezetnek a jelenleg végzettek között, melyek új technológiűk kifejlesztését célozzák meg. A lényeg az lenne, hogy a fogakat megmentsék, kezelve az élő fogbelsőt. Az őssejtek erre képesek.

Hamarosan meg tudja javítani magát egy fog? - Kiesnek a rettegett gyökérkezelések

Hamarosan meg tudja javítani magát egy fog? - Kiesnek a rettegett gyökérkezelések

A fog belső, lágy része tartalmazza a vérereket és az idegeket, a károsodás pedig elpusztíthatja ezt a fogbelsőt. Ha ez megtörténik, a pácienst általában gyökérkezelésnek vetik alá, mellyel az idegeket a fog elveszíti, vagy maga a fog sem lesz már menthető.

A tudomány fejlődésének köszönhetően, ezek a nem kívánatos kezelések akár a múlté is lehetnek.

Az elkövetkező években számos regeneratív technika kifejlesztését tervezik a kutatók.

A cikket folytatjuk.

Kapcsolódó cikk:

Génjeinkben van a fogorvostól való félelem?

Hódítanak az azonnal terhelhető implantátumok 

Hogyan veszélyezteti a fog az egészséget?

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.