Éljük túl a szerelmi bánatot!

Húsz- és negyvenéves korunk között vagyunk leginkább kitéve a szakításnak – legalábbis számszerűségét és gyakoriságát tekintve. Legtöbbször azzal vigasztaljuk magunkat, hogy ahogy a testünk is fejlődik a fizikai igénybevételtől, a lelkünk is harcedzettebb lesz a szakításoktól, ez sajnos nem igaz. Mert újra meg újra is nehéz megélni. Már megint egy kudarc. Már megint egy lezárandó fejezet. Már megint egy nehéz időszak kezdete.

Minden távolinak,  és reménytelennek tűnik, kiváltképpen az a feltételezés, hogy valaha is túljutunk ezen a lelketlen tengődésen, amikor a reggelek és az esték egyformán teljesen pocsékak. Hirtelen ránk szakadt az egyedüllét – annak minden terhével.

A viszonzatlan szerelem először is az önbecsülést támadja, hiszen a legfontosabb személy nem tart igényt érzelmeinkre, tehát fölöslegesnek érzi magát az, akinek szerelmi bánata van. Ez két irányba vezetheti a viselkedést: vagy apátiába zuhan, vagy munkamániába. Utóbbi annyiból hasznosabb, hogy időlegesen eltereli a gondolatokat a fájdalomról, de hosszú távon természetesen nem megoldás. Hiszen gyász nélkül nem múlik el a bánat.
Mi is a tanulság?
Ne szeressünk bele senkibe, csak az után, hogy rájöttünk ő is vonzódik irántunk. Ezzel sok kellemetlenségtől mentjük meg magunkat és a kiválasztottunkat is.
Ha egy valakivel nem jött össze a dolog, akkor még nincs vége az életnek. Gondolj úgy rá, hogy az a valaki nem érdemli meg a te társaságod és időd, szóval lépj tovább, akármennyire is nehezen megy. A Földön több milliárd ember él, és ezeknek a fele nő illetve férfi, szóval 1 a milliárdhoz képest nem sok, sőt elenyésző.
Forrás: www.hotdog.hu