2009. 05. 05. - 07:39

Hétvégi kaland

Hétvégi kaland
Lukács Anett vagyok, Budapesten járok egyetemre. Nehéz szakot választottam, ezért egész évben keményen kellett tanulnom, hogy a vizsgáim sikerüljenek. A tanév elteltével úgy gondoltam, az erőfeszített munka után nyáron csak pihenni és bulizni fogok. Az év folyamán gyakorlatilag semmi időm nem maradt a fiúkra, ezt is szerettem volna bepótolni.
Régi tagja voltam már a tkl.hu társkereső oldalnak, de egy ideje már a leveleimet sem volt időm elolvasni. Most aztán nekiveselkedtem. Ismerkedés, levelezés tömkelege, de igazán mindegyik kissé felszínes és gyerekes volt. Szinte már feladtam a reményt, mikor megláttam Gergő fényképét. Szívem nagyot dobbant, épp a zsánerem volt. Szőkésbarna haj, férfias arcvonások, igéző barna tekintet. És a teste sem volt elhanyagolandó. Lecsaptam rá. Hosszú levelezés után elhatároztuk, hogy minden kötelezettség nélkül leutazunk együtt a Balatonra egy hétvégére. Ismerőse révén a szállást Gergő elintézte, nekem csupán csomagolnom kellett.

Régi tagja vagyok a tkl.hu társkereső oldalnak

Régi tagja vagyok a tkl.hu társkereső oldalnak

Izgalmas volt az út. Hosszabb beszélgetés, kérdések és válaszok zöme, így mire leszálltunk a vonatról majdnem mindent tudtunk egymásról. A vízparton fekvő ház rendkívül romantikus volt. A lemenő nap sugarai még inkább fokozták vágyainkat. A megcsillanó fénynyalábok jótékony táncot lejtettek a fodrozódó víztükrön. Élvezettel csodáltam a verandán állva, hátam mögött a szobából halk zene szólt, majd hirtelen Gergő termett mögöttem a semmiből. Átkarolta a vállamat, arcát az enyémhez nyomta és néhány másodpercig élveztük ezt a harmóniát. Aztán Gergő ajkai játszani kezdtek a nyakamon. Halovány, gyenge csókok, nyelve hegyének meleg érintése megborzongatott. Kezei simogatták a hasam, lassan a blúzom alá lopakodtak és meztelen bőröm tüzelték tovább. Csókjai elértek a vállamhoz, hátamhoz, kezei feljebb csúsztak és körbevándorolták melleim vonalát. Olyan érzés töltött el, mintha gyenge áramütés ért volna, de ez sokkal izgatóbb volt. Vártam a folytatást, vágyaim átvették fölöttem az uralmat. Akartam ezt a fiút és szégyen nélkül átadtam magam buja érzéseimnek. Keze hol a melleimen, hol a combjaim között motozott, én pedig gyenge nyögésekkel tudattam, élvezem amit csinál. Fenekem hozzáért egyre növekvő férfiasságához, dörgölőzni kezdtem, élvezve a hatást. Testünk tüzelt, elöntött bennünket az állati ösztön, csak a kielégülés pillanatát sürgettük. Lejjebb hajoltam, Gergő pedig hátulról belémhatolt. Mint kulcs a zárba, úgy illettünk egymásba. Kezei simogatták hátamat, előrenyúlva folyamatosan izgatták melleimet, majd még lejjebb csúszva intim testrészemet. Ritmikus mozdulatok, hangos sóhajok, majd felszikrázott a szivárvány ezernyi színben. Csodálatos volt. Azon a hétvégén többször is szeretkeztünk máshol és másképpen, de egyik sem okozott csalódást. Gyönyörű hétvége volt, és már csak abban reménykedem, hogy mással is legalább ilyen nagyszerű érzés lesz.

- Netti -

Regisztrálj és ismerkedj Te is a társkeresőn!

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.