Működhet a távszerelem? Életképes a távkapcsolat? 1.rész
A Mese a piros autóról igaz történet, Égivándorral való egyik földöntúli találkozásunkat írja le. Annyira szép és hihetetlen volt, mintha a mesékben történt volna meg, nem a való életben. Pedig minden úgy igaz, ahogy elmondom Nektek.A magányos farkast a történet elején idézett vers ihlette. Habár annak szomorú a vége, soha nem tudtam megalkudni a pusztulással, a haraggal és az erőszakkal. Ezért a boldog egymásratalálásról írtam, folytatva a vers utolsó sorait. A farkasok mögött ismétcsak mi vagyunk: én és Égivándor, a Farkas és a Farkasasszony, akik a szabadságot álmodják a mindennapokban.
Felült a repülőre, a csudavilág egyik csuda-teremtményére, amelynek fémteste és fémszárnyai voltak. Majdnem olyan volt, mint a madarak, de mégis más. A szárnyai nem verdestek, mégis repült, nem szállt le bogarakat fogni a patak partjára, mégsem éhezett meg, és éjszakára sem telepedett a faluvégi malom elhagyott fészkébe pihenni, mégsem fáradt el. Csak repült, éjjel és nappal, síkságok és hegyek felett, hómezőkön, tengereken át. Vitte az Egyiket a Párjához.
Hosszú volt az út. Repült a nagy madár hegyen-völgyön át, s egyszercsak megérkezett oda, ahol a Párja lakott. Az Egyik kiszállt a madár belsejéből, körülnézett a Városban, elmosolyodott és azt mondta magában: Itt lakik Ő! A közelben! Akik látták mosolyát, bizonyára azt gondolták: Ez egy boldog ember, mert haza érkezett. S így is volt.
Telefonálni kellene a Páromnak, mint a múltkor - morfondírozott magában, és telefonfülke és aprópénz után nézett. Fülke még csak lett volna, nem is egy, de pénzt már nem tudott váltani, mert késő délután már minden bezárt. Amilyen pénzt pedig magával hozott, az itt, a szép, nagy, kerek világ ezen felén nem volt használható, mert a szép, nagy, kerek világ sem volt teljesen tökéletességgel berendezve.
- Sebaj! Majd telefonálok útközben! - határozta el, s hamar bérelt egy autót és sietve indult a Párja felé. Ugyanis a Szeme Tükre nem abban a városban lakott, ahol a repülő leszállt.
Ment, mendegélt az Egyik az autóval a Városban, hol erre, hol arra, ahogyan előtte a térképen megnézte. Péntek délután volt, ami köztudottan a szép, nagy, kerek világ minden pontján a legzsúfoltabb napszaknak számít. S nemcsak számít, hanem az is! A sok autó megtöltötte a Város utcáit, figyelni kellett, hogy le ne térjen az útról, amely Őhozzá vezet. De akárhogyis figyelt, mégis rossz sávba sorolt, s eltévedt. Az út, amelyre tért, másfelé vezetett. Nosza, nyomban meg akart fordulni, hogy visszatérjen a jó útra és minél hamarább elérje a Párját, de lám-lám, milyen furcsa ez a szép, nagy, kerek világ: nem talált egyetlen keresztutcát, aluljárót, sőt, még felüljárót sem, ahol visszafordulhatott volna!
Most már neki is összeszorult a szíve. Nem telefonált, eltévedt, s tán már ott várja Párja az Álmok Útján, ahol a legutóbb találkoztak. S még mindig csak a Városban van, ahol a repülő leszállt!
Végre-valahára, sok kilométert bejárva elébukkant egy híd az út felett, s az Egyik megkönnyebbülve fordult vissza a helyes irányba.
Most aztán kétszeres erővel és figyelemmel nézte a sávokat és a jelzőtáblákat. Hamarosan ki is talált a Városból, és nagyokat lélegzett a friss tavaszi levegőből: vége a bolyongásnak.
A történet valódi, Őri István vetette papírra....
Ha fáj a szerelem, ha nem boldogulsz, itt megtalálsz... - bluemoon@tkl.hu
folytatjuk...
GG
