2020. 09. 02. - 13:15

Top 5 párkapcsolati tipp, ami segíti a harmóniát

Top 5 párkapcsolati tipp, ami segíti a harmóniát

A mini-hagyományok, a dicséretek és önmagában az, ha megengedőek vagyunk önmagunkkal szemben, nagymértékben hozzájárulnak a párkapcsolat harmóniájához.

Egy párkapcsolatot számos módon lehet erősíteni, egészen apró dolgokkal is. Azzal, ha önmagunk vagyunk, lényegesen megkönnyítjük magunk és a párunk életét.
 
S azzal is, ha olykor hagyjuk eluralkodni magunkon egy-egy hangulatot – majd elmúlik, ha visszatartjuk, sokszor csak az ellenkezőjét érjük el vele, mint amit szeretnénk.
 
Lássunk néhány tippet, amely segíti a harmóniát egy kapcsolatban!
 
Számos apróság járulhat hozzá a párkapcsolat harmóniájához
Számos apróság járulhat hozzá a párkapcsolat harmóniájához
 
1.Ne fogjanak ki rajtunk a rossz napok
 
Rossz napok, hangulatok vannak, ezt tudomásul kell venni. Ne küzdjünk tíz körömmel azért, hogy mindent jóra fordítsunk – ha rossz a párunk hangulata, vagy a miénk, a legtöbb, amit lehet tenni, a szeretet kimutatása, a megfelelő támogatás nyújtása. Ha csak ott vagyunk a másikkal egy rossz nap végéig, az már nagyon sokat jelent – mindkettőnk számára.
 
2.Kreáljunk mini-hagyományokat
 
A saját kis hagyományok mindig segítenek egybetartani a párt, megtartani a harmóniát – ezek ugyanis a „mi kis dolgaink”. Lehet az egy-egy együtt töltött este egy jó helyen minden hónapban, egy bizonyos műsor megnézése hetente vagy bármi, amit mindketten várunk – és közelebb hoz bennünket egymáshoz.
 
3.Legyünk nyitott könyv
 
Egy harmonikus kapcsolatban nehéz elképzelni, hogy ne legyünk ismerősek a párunknak. Ha úgy tetszik, érdemes nyitott könyvnek lenni, őszintén viszonyulni egymáshoz, mert ha nem vagyunk azok, az igen gyorsan kibukik.
 
4.Gyakori dicséret
 
Azért (is) vagyunk egy kapcsolatban, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk a másiknak – ennek pedig része a kölcsönös dicséret. Tetszik a ruhája? Mondjuk meg neki! Jól áll ma a haja? Tudassuk vele! A dicséret mindig jól esik és feldobhatja a másik napját.
 
5.Olyan ígéreteket tegyünk, amelyeket be is tartunk
 
Olyan dolgokat mondjunk és ígérjünk, amelyekről tudjuk, hogy be is fogjuk tartani azokat. Lehet, hogy keményebben fogunk dolgozni, ha egyik-másikat valóban meg akarjuk tenni. A reális elvárások egy párkapcsolatban egészséges módjai annak, hogy erősen tartsuk ezt a szép szövetséget.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.