2021. 11. 28. - 12:56

5 játék, amik sikeresen kihasználták a mesterséges intelligencia előnyeit

5 játék, amik sikeresen kihasználták a mesterséges intelligencia előnyeit
A mesterséges intelligencia használata a számítógépes játékokban nem újdonság, mivel a játékfejlesztők már évek óta használják például a nem játékos karakterek (NPC-k) viselkedésének és döntéshozatali folyamatának átalakítására. Íme 5 játék, ahol a mesterséges intelligenciának kulcsszerepe van.

1. AlphaGo
Az AlphaGo forradalmasította a mesterséges intelligencia területét. A játék egy úgynevezett Monte Carlo-fa keresési algoritmust használ, a lépéseket pedig a gépi tanulási technikákból korábban elsajátított tudására alapozza. A program mesterséges neurális hálózatot is bevet, melyhez az adatokat az emberek és a számítógépes játékok közösen szolgáltatták.

A rendszerben lévő neurális hálózatokat kezdetben emberi játéktudásból építették fel. A programot az emberi játék utánzására képezték ki azáltal, hogy megpróbálták megfeleltetni a szakértő játékosok lépéseit a rögzített korábbi játékokból. A játékok adatbázisa körülbelül 30 millió lépést tartalmazott.

2. F.E.A.R.
Ezt a játékot a Monolith Productions fejlesztette ki 2005-ben. A First Encounter Assault Recon, azaz F.E.A.R. egy első személyű lövöldözős (First-Person Shooter) játékmenetet alkalmaz, ahol a játékosnak természetfeletti jelenségeket, valamint klónozott katonák seregeit kell megfékeznie.

A játéktörténelemben először a F.E.A.R. vezette be a kontextus-érzékeny viselkedést generáló tervezőt, amelyre ma világszerte számos játékstúdió hivatkozik. A mesterséges intelligencia által vezérelt ellenségek ügyesen kihasználják a környezetet, fedezéket találnak asztalok mögött, könyvespolcokat döntenek fel, ajtókat nyitnak ki, és így tovább.


Már az 1998-as F.E.A.R.-ben is jelen volt a mesterséges intelligencia

3. Half-Life
A Valce által 1998-ban megalkotott Half-Life sci-fi alapú cselekménye egy elméleti fizikus, Dr. Gordon Freeman kalandjait követi, aki egy földalatti kutatóintézetben rekedt. A történet akkor pörög fel, amikor a teleportációs kísérletek váratlanul balul sülnek el.

A játék a szkriptelést és a mesterséges intelligenciát ötvözi, hogy ne legyen elakadás. A központi karaktert egy MI-biztonsági őr kíséri többször is a játék során, a későbbi részekben pedig a squad-MI is megjelenik. Ráadásul a mesterséges intelligencia nagyon jól van finomhangolva, és remekül integrálódik a történetbe.

4. Halo: Combat Evolved
A 2001-es játék lényegében egy FPS. A játékos a Master Chief szerepét ölti magára, és különböző idegenekkel harcol gyalogosan vagy járműveken belül.

A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy az ellenség okosan használja a fedezéket, miközben alkalmazza a fedezőtüzet és a gránátokat. Az alapul szolgáló technológia, az úgynevezett "behavior tree" az egyik legnépszerűbb módszer, amelyet a játékipar használ. Emellett a játék nagy figyelmet fordít a legapróbb részletekre is.

5. Thief: The Dark Project
A belső nézetes, perspektivikus játékban a lopakodás a lényeg, és a középkori/viktoriánus korban játszódik. A központi karaktert Garretnek hívják, aki a játékban egy mestertolvaj. A játékot a Looking Glass Studios fejlesztette 1998-ban.

A pontos érzékszervi modell alapján a mesterséges intelligenciával rendelkező szereplők tükrözik azt a képességet, hogy valósághűen reagálnak a fényekre és a hangokra, ami egyben a játék elsődleges technikáját is képezi. Továbbá az MI-alapú NPC-k hangfelvételeket használnak aktuális állapotuk kifejezésére, mely lehetővé teszi a játékos számára, hogy megértse, mi történik éppen.

V.V.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.