2019. 10. 16. - 11:15

Niall Horan szomorú és vidám dalokkal is készül

Niall Horan szomorú és vidám dalokkal is készül

A „Nice To Meet Ya” sikeres előadóját arról kérdezték, kivel duettezne szívesen. Meglepő válasz született. Niall Horan elsőként Rosaliát, a skót énekesnőt és dalszerzőt említette.

Érdekes együttműködésre számíthatunk, ha Niall Horan egyszer beváltja a vágyát. A népszerű énekest a közelmúltban arról kérdezték, mi az álma, kivel duettezne szívesen.
 
Az Instagram Stories Q&A keretében Niall kifejtette, hogy a skót énekesnő és dalszerző, Rosalia áll az első helyen kívánságlistáján. Itt azonban nem állt meg. Billie Eilish-t és Lewis Capaldit is kiemelte.
 
A 26 éves ír hírességet egyébként megkérdezték, tudja-e már második felvételének albumcímét, s erre Niall Horan azt válaszolta: természetesen.
 
 
A One Direction korábbi sztárja beszélt arról is, hogy szakítása Hailee Steinfelddel inspirálta a Flicker című számát. A nála 4 évvel fiatalabb hölggyel Niall csaknem egy évig alkotott egy párt.
 
„Ha átesel egy szakításon,az segít balladát írni, de néhány vidám dalt is – fogalmazott Niall. – Néha a szomorú szöveget is fel lehet dolgozni vidám szám formájában.”
 
Az énekes annyit árult el még leendő albumáról, hogy „jó szórakozás”. Vannak nagyon szomorú pillanatok is rajta, de a lemez nagyrésze vidám. Niall Horan megjegyezte: úgy gondolja, a rajongóinak tetszeni fog.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.