2021. 02. 24. - 11:15

Rita Ora „igazán mélyre megy” harmadik albumán

Rita Ora „igazán mélyre megy” harmadik albumán

A sikeres énekesnő jelenleg egy együttműködésen dolgozik a producer és DJ Imanbek-el, ami Rita Ora számára lehetővé tett egy kis kísérletezést.

Rita Ora a közelmúltban már említést tett újabb dalai készüléséről. Legutóbbi együttműködése azonban - a Bang szerzemény, mely a producer és DJ Imanbek-el valósult meg -, lehetőséget adott neki arra, hogy „kockáztasson”. Mint fogalmazott: kilépjen a komfortzónájából.
 
A dalok egyfajta hidat képeznek, melyek elvezetnek a 2018-as Phoenix lemez dalai nyomán készülő új szerzeményekhez.
 
 
A brazil POPline rádiónak adott interjújában az énekesnő azt mondta: „Szeretném emlékeztetni az embereket, hogy akik a maguk sorsának az irányítói, azok tudják, néha kockáztatni kell. Én magamat hívtam ki azzal, hogy egy EP-hez hasonlót csináltam album helyett. Nem akartam semmilyen nyomást, csak kísérletezni szerettem volna. Szükségem volt erre. Amikor elkészítem saját albumomat – melyet valószínűleg 2021 nyarán fogok rögzíteni – már egy kicsit új életet élek majd. A Bang egyfajta híd.”
 
Rita Ora - aki jelenleg gőzerővel írja a dalokat -, hozzátette, hogy ma már „sokkal inkább összhangban van” az új lemezén megjelenő „sebezhető oldalával”, amelyet a korongon meg is szeretne mutatni.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.