2015. 06. 02. - 08:53

Iggy Azalea lefújta turnéját

Iggy Azalea lefújta turnéját

Az ausztrál rapper talán még sem akkora sztár, ugyanis érdeklődés hiányában úgy döntött lemondja turnéja minden állomását.

Iggy Azalea karrierje még akkor kezdődött, amikor YouTube videók feltöltésével próbálkozott. 2008-ban aztán találkozott egy rapperre, Jefe Wine-nal. Nem sokkal ezután, 2011-ben megjelent első dala is.2013 aztán meghozta neki a várva várt sikert. Azóta szinte mindenki tudja, hogy ki az az Iggy Azalea. Úgy tűnik azonban kevesen kedveleik zenéit, és még mindig nem elég híres.

Úgy tűnik Iggy még mindig nem elég híres

Mivel nem tudta megtölteni az arénákat, ezért úgy döntött lemondja turnéja összes állomását. A jegyeket pedig teljes értékükön visszaváltják. Márciusban még arról volt szó, hogy csak csúszni fog a turné, de mivel nem vették a jegyeket az elmúlt hónapokban, így nem érné meg anyagilag.

Iggy érdeklődés hiánya miatt lefújta koncertsorozatát

Iggy menedzsere elárulta, hogy bár a mostani koncertsorozat meghiúsult, 2016-ban újra terveznek egyet, ami az új lemez köré épül majd. Emellett pedig elnézést kért a rajongóktól az okozott kellemetlenségekért.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.