David Guettát Madonna is akarta!
„- Képtelenség, hogy a családom velem utazzon, mert ezt egy kisgyerek nem tudná elviselni. Van egy ötéves fiam, és egy lányom, aki két éves. Szükségük van egy adott életritmusra, nem tehetem ki őket annak, hogy minden nap repülőre üljenek..."
Guetta nagyon közvetlen ember, pedig a világ legnagyobb sztárjaival dolgozik együtt, mégsem száll el önmagától, ember maradt a szó legszebb értelmében, az autójába is beülhetett az RTL stábja, nagyon sok sztár vehetne példát róla, lenne, mit tanulni tőle!
„- Hihetetlen dolog jutott eszembe. Tavaly ilyenkor, amikor itt voltam, a repülőn csináltam egy kis dallamot, amit Budapestnek neveztem el. Amikor találkoztam Akonnal Londonban, és felvettük a Sexy Bitch-et, a Budapest című alapból hoztuk létre a dalt. Vagyis a Sexy Bitch alapvetően a Budapest című dal, és a repülőn idejövet készítettem." - mesélte Guetta.
Majd átöltözött a lakókocsiban, pihent egyet francia barátai és menedzsere társaságában, s jött a lemezpörgetés az őrjöngő, kilencezres tömeg előtt. Azt is elmesélte, hogy habár egyáltalán nem tud énekelni, még így is nagyon könnyedén egy hullámhosszra tud kerülni minden alkalommal a közönséggel, semmi nehézsége nem adódik emiatt. Nézzük az alábbi videót!
- GG -
Videó forrása: RTL